Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ádáz licitálás folyt Marie Antoinette ékszereiért, Wallis Simpson karperece viszont eladatlan maradt

2021. november 10. 12:38 MTI

A becsült ár többszöröséért, 7,46 millió svájci frankért (2,5 milliárd forintért) kelt el Mária Antónia (Marie Antoinette), az utolsó francia királyné két gyémánt karkötője a Christie's aukcióján kedden Genfben.

<

A Mária Antónia karkötői felirattal ellátott kék bársony dobozban eladásra kínált két karkötő három-három sor gyémántból – összesen 112 darabból – és egy nagy csatból áll.

Az ékszerek a Christie's közlése szerint egy európai királyi család tulajdonában voltak, és előzetesen 2-4 millió svájci frankra becsülték a leütési árat.

A karkötők első alkalommal kerültek árverésre.

Az aukciósház számított a gyűjtők és az ékszerrajongók, köztük főleg az ázsiaiak nagy érdeklődésére, mert ritkaságnak számítanak árverésen a 200 éves történelemmel rendelkező ékszerek.

Mária Antónia volt az utolsó francia királyné az 1789-es forradalom előtt. A királynét a jakobinus terror idején,

1793-ban, 37 éves korában fejezték le, néhány hónappal a férje, XVI. Lajos kivégzése után.

Az osztrák születésű királynét, aki Mária Terézia lánya volt, árulással vádolták és szemére vetették kicsapongó életmódját is.

A Tuileriákban fogságban tartott királyné levelet írt, amelyben közölte, hogy megőrzésre egy ékszerekkel teli faládát küld a leányának. A királyné Ausztriában élő lánya Mária Terézia meg is kapta az ékeszereket.

Szintén árverésre került, de eladatlan maradt egy art deco stílusú rubint és gyémánt karperec, amelyet Eduárd windsori herceg (1894–1972) készíttetett a Cartier-nál amerikai felesége, Wallis Simpson számára első házassági évfordulójukra.

A herceg lemondott a brit trónról, hogy feleségül vehesse elvált szerelmét. A néhai windsori hercegné karperecét 1-2 millió frankos áron remélték eladni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ádáz licitálás folyt Marie Antoinette ékszereiért, Wallis Simpson karperece viszont eladatlan maradt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra