Eszméletét vesztette a román külügyminiszter, amikor kiderült, mit takar a második bécsi döntés

2021. augusztus 30. 11:58 Múlt-kor

1940. június 22-én Franciaország kapitulált, Németország pedig teljes győzelmet aratott nyugaton. A német csapatok párizsi parádéja a román politikai és katonai vezetést gyomron ütötte, hiszen legbefolyásosabb nyugati szövetségesük, Franciaország hatalmasat bukott.

Az első világháború után a területileg többszörösére növelt Román Királyság 1940 nyarára krízishelyzetbe került. Pár nappal a francia összeomlás után a német-szovjet megnemtámadási szerződés, a Molotov-Ribbentrop Paktum titkos jegyzőkönyve alapján a Szovjetunió bevonult a románok által még az első világháborúban megszállt Besszarábiába és Észak-Bukovinába. A szovjet területszerzés hírére a nyugati szomszéd, Magyarország is mozgolódni kezdett, ami komoly aggodalommal töltötte el Bukarestet. A románokat az is nyugtalanította, hogy Bulgária szintén területi igényt támasztott Romániával szemben: a bolgárok az első világháború után elszakított Dél-Dobrudzsát szerették volna visszaszerezni.

Erdély visszacsatolása Magyarországon a mindennapi propaganda része volt. Teleki Pál miniszterelnök azonban reálisan látta, hogy a teljes revízió gyakorlatilag lehetetlen, és a tárgyalások révén elért eredményekben bízott. Werth Henrik vezérkari főnök viszont kész volt fegyveres úton megoldani az erdélyi kérdést, így 1940 júliusára már 550 ezer magyar katonát mozgósítottak a magyar-román határ mentén. A románok is felkészültek, mivel közel 430 ezres haderőt helyeztek készenlétbe Erdélyben.

A helyzet pattanásig feszült a térségben és ez egyáltalán nem tetszett Hitlernek, aki Franciaország és Lengyelország legyőzése után nagyratörő álmokat dédelgetett és szemét a hatalmas, területben és nyersanyagokban gazdag Szovjetunióra szegezte. A Führernek más sem hiányzott, mint az, hogy szövetségesei a nagy keleti vállalkozás előtt egymásnak essenek. A magyarok ekkor már visszakapták a Felvidék déli részét és Csehszlovákia teljes összeomlása után megszállhatták Kárpátalját is.

Horthy remélte, hogy Hitler hajlandó lesz Magyarország mellett dönteni. A románoknak azonban volt egy jelentős ütőkártyájuk, mégpedig a havasalföldi olajmezők, amelyek fontos nyersanyagforrásai voltak a német hadiiparnak. Hitlernek, aki elsősorban nyugalmat akart a térségben, ezt is mérlegelnie kellett, így nem kedvezhetett csak a magyaroknak. A magyar katonai vezetés viszont döntést akart, akár a fegyverek útján is.

A Führer némi presszióval végül elérte, hogy a románok hajlandóak legyenek tárgyalni a magyarokkal. Eközben a magyar-román határon mindennaposakká váltak a határincidensek. A két fél hadereje folyamatosan provokálta, kóstolgatta egymást. Az incidensek száma egyre csak növekedett.

Az augusztus 16. és 24. között Turnu Severinben (Szörényvár) megtartott magyar-román tárgyalások a „süketek és némák” párbeszéde voltak. A magyarok a Maros vonala mentén akarták meghúzni a magyar-román határvonalat Erdélyben. Ennek értelmében a Marostól északra fekvő kb. 69 ezer négyzetkilométernyi terület Magyarországhoz került volna, míg az ettől délre eső területek Románia birtokában maradtak volna. A román fél erről hallani sem akart. Úgy tűnt, hogy a fegyverek fognak dönteni. A Magyar Honvédség már támadásra készült, de Hitler közbelépett és hirtelen megszervezett egy német-magyar-román-olasz külügyminiszteri találkozót Bécsben, ahol augusztus 30-án megszületett a verdikt.

A második bécsi döntés kihirdetését, ami a románoknak inkább ítélet volt, egy drámai jelenet színesítette, amely jól mutatta, milyen érzelmeket generált Erdély hovatartozásának kérdése a két fél között. A döntés kihirdetése utáni pillanatokban, amikor a román külügyminiszter, Mihail Manoilescu meglátta az új határokat, és szembesült azzal a ténnyel, hogy a Partium nagy része, illetve Észak-Erdély a Székelyfölddel egyetemben visszatér Magyarországhoz, nemes egyszerűséggel elájult.

Magyarország összesen 43 432 négyzetkilométert kapott vissza Romániától 2,4 millió lakossal, amelyből az 1941-es népszámlálás során 54,6 százalék, azaz 1,344 millió fő vallotta magát magyarnak, míg 1,068 millió – 43,5 százalék – románnak.

A második bécsi döntés rávilágított arra, hogy egész Erdély tekintetében képtelenség „igazságos” etnikai határokat húzni. Dél-Erdélyben például közel félmillió magyar maradt román fennhatóság alatt. A döntés tehát nem hozott enyhülést. A románok a revízió revízióját akarták elérni, és minden eszközzel felléptek az új határok ellen. A román fél például kihasználta azt a tényt, hogy Bécsben igen pontatlanul, a méretarányosságra nem nagyon ügyelve jelölték ki a határokat, így az új határvonal tulajdonképpen egy hat kilométer szélességű sávot jelentett. Ezért a végleges, tűpontos limes-t tulajdonképpen 1944-ig sem sikerült teljesen tisztázni. Mindeközben a magyar fél az elért eredményeket akarta fenntartani, és Dél-Erdély magyarok lakta területeit megszerezni. A két ország egyre inkább a német érdekek hálójába került és belesodródott a második világháborúba.