A Kádár-korszakban az uralkodó párt a tanácsokat és a „társadalmi” szervezeteket is ellenőrizte. Ebből következett, hogy az MSZMP területi, munkahelyi alegységei döntöttek közvetlenül vagy közvetve az élet majd minden kérdéséről, legyen szó költségvetésről, elérendő népgazdasági célokról vagy a helyi ünnepségekről, rendezvényekről. Az 1980-as évekre jellemző „felpuhulás” az ellenőrzés mértékén ugyan változtatott, magának a rendszernek a működésén azonban nem.

Az egyes intézmények pártalapszervezetei az MSZMP szervezeti rendszerében és működésében kulcsfontosságú helyet foglaltak el. A tagság számára mindenekelőtt ezek biztosították azt a keretet, amelyben a párthoz való tartozás megvalósult. Az irányítás, az ellenőrzés és a társadalommal való kapcsolattartás az úgynevezett instruktorok személyén keresztül valósult meg. Elviekben ők biztosították, hogy a pártvezetés ne szigetelődjön el a nyolcvanas években már nyolcszázezer főt számláló párttagságtól, képes legyen az új impulzusok fogadására, a tömegek nagy része pedig azonosuljon a politikai döntésekkel, vagy legalább fogadja el azokat.

Párttag is „lógott” a SZER-en

A párttagok tájékozódásának fóruma az alapszervi gyűlés lett volna. A felsőbb pártszervek elemzései szerint azonban itt többnyire a titkár előterjesztését hallgathatták meg, a tagok számára ezek sokszor felsorolásszerűek, sablonosak voltak. Az információ sokszor megrekedt az alapszervi titkárnál, még az országos/helyi ügyekben is többet tudtak meg a sajtóból, mint az MSZMP hasonló szintű szerveitől. „Emiatt is van bizalmatlanság, kevés ismeret a felsőbb szervek munkájáról, sok a »jólértesültség«, a pletyka, az informális csatornákon történő információszerzés” – állapította meg az MSZMP Budapesti Bizottsága Párt- és Tömegszervezetek Osztálya által „a párton belüli demokrácia érvényesüléséről” és az alapszervezetek feladatairól írt jelentés.

Pedig a tagságnak igénye volt arra, hogy országos kérdésekről tájékozódjon. Egy 1987-ben készült anonim felmérés szerint egy részük jelezte, hogy „a jobb és konkrétabb tájékozódása miatt” hallgatja többek között a Szabad Európa Rádió (SZER) magyar nyelvű adásait, olvassa az ellenzék kiadványait, továbbá jelezték, „hogy különböző folyóiratok sokkal »bátrabban« és »valósághűbben« foglalkoznak a társadalmi élet kérdéseivel, mint pl. a Népszabadság”.

A dolgozók „hangulatáról”, azaz az őket legjobban érdeklő bel- és külpolitikai véleményekről az alapszervezetektől felfelé haladva értesült a legfelsőbb pártvezetés is. Miközben nyilvánvalóan nagy szenzáció volt a nyolcvanas évek hangulatjelentéseiben is a magyar űrhajózás sikere, Csernobil, az útlevélkérelmek vagy a bős–nagymarosi vízlépcső, egyre nagyobb súlyt kapott a gazdasági élet, a lakossági fogyasztási cikkek hiánya vagy bősége, „az életszínvonal csökkenése, valamint a társadalmi-politikai feszültségek növekedése”.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2021. ősz számában olvasható.