Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Augusztus közepéig tart az 1702-ben leromboltatott dombói vár régészeti feltárása

2021. augusztus 11. 10:12 MTI

Augusztus közepéig tart a dombói vár régészeti feltárása, melyen szegedi és pécsi régész hallgatók, dombóvári diákok, valamint az ország különböző részeiről érkező régészek és önkéntesesek vesznek részt - közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kedden.

<

Dombóvár határában, a Kapos folyó déli partján találhatók a Dombai család egykori rezidenciájának a maradványai, ahol a város önkormányzatának a felkérésére Berta Adrián, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos segédmunkatársa vezetésével idén is folytatódik a szisztematikus régészeti kutatás.

A júliusban megkezdett terepi munkálatok előreláthatóan augusztus közepéig tartanak - olvasható a közleményben.

Mint írják, a vár alaprajzát és főbb építési periódusait az előző évek ásatási munkálatain már sikerült nagy vonalakban rekonstruálni. A Kapos menti erősség a 14. század legvégén vagy a 15. század elején épült, első nagyobb átépítésére a Zsigmond-kor végén kerülhetett sor.

Ezt követően a déli épületszárny keleti falára építettek egy pilléreken nyugvó erkélyt, amelynek a nyomai a korábban említett pilléren még ma is megfigyelhetők. Végezetül egy reneszánsz átépítés történt feltehetően az 1520-as években.

Az eddigi feltárásokon előkerült faragott kövek és a rendelkezésre álló írott források alapján a vár építészeti részleteit jelentős reneszánsz díszítőelemekkel is gazdagon ellátták. A Dombai család vára a 16. század elejére egy mintegy 50-szer 32 méter alapterületű erősség lett.

A török hadak a 16. században elfoglalták a várat. Ebből a korszakból fennmaradtak írott adatok bizonyos, elsősorban védelmi célú építkezésekről, amelyek közül egy sánc részletét az előző év folyamán sikerült is megtalálni. A várat a bécsi Udvari Haditanács 1702-ben leromboltatta.

A területen elkezdődött a déli épületszárny keleti oldalának a szisztematikus feltárása is. Ezek összesen 800 négyzetmétert tettek ki, azonban a megnyitott felületeken a feltárási folyamat még különböző szakaszokban tart - emlékeztet a kommüniké.

Az idei tervek között többek között az északi épületszárny és az úgynevezett nyugati belső torony, valamint a déli épületszárny korábbi években megkezdett részleges feltárásának a befejezése, valamint az előző év folyamán felfedezett, előzetesen a török hódoltság korára keltezett sánc feltárásának a folytatása is - áll az összegzésben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Augusztus közepéig tart az 1702-ben leromboltatott dombói vár régészeti feltárása

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra