Hamisítványnak bizonyult egy norvégiai templom híres „démonfala”

2021. július 12. 16:13 Múlt-kor

A sűrű, fekete vonalakkal rajzolt egybefüggő, démonokat, állatokat, papokat, hercegnőket ábrázoló alkotás a templom egyik belső falát teljes szélességében befedi a rajta áthaladó boltív felett. A magasság miatt a rajzok számos részlete szabad szemmel kivehetetlen a földről nézve.

Az 1150 és 1250 között épült templomot a 17. században emésztette el egy tűzvész, az újjáépítés során 1663-ban készült el a bibliai Jelenések könyvének jeleneteit ábrázoló oltárkép, majd 1700 körül a falakra is hasonló témájú freskók kerültek.

A 18. század végére a templom ismét leromlott állapotba került, 1848-ban azonban rendbe hozták és ki is bővítették. Már ekkor híressé vált freskóiról, amelyek állagmegóvása mintegy száz évvel később, 1935-ben vált újra aktuálissá.

Egy apa és fia alkotta restaurátorpáros, Gerhard és Per Gotaas kapta meg a feladatot a Kulturális Örökség Igazgatóságától, hogy az elhalványult falfestményeket visszahozzák régi pompájukba. A két férfi 1935-től 1941-ig dolgozott a templomon, az addig ismeretlen freskók felfedezéséről 1940 augusztusában értesítették az illetékeseket.

Gerhard Gotaas levelet írt a Kulturális Örökség Igazgatósága vezetőjének, Henry Fettnek, aki éppenséggel a középkori norvég templomi művészet szakértője volt. A restaurátor lelkesen számolt be a szakembernek arról, „emberek és állatok arcait és alakjait” fedezték fel a sauheradi templom kórustermének nyugati falán.

A rajzok teljesen egyediek voltak, hozzájuk hasonlóra nem volt példa Norvégia régészeti anyagában. Bár démon- és ördögábrázolások másutt is előfordultak, azok mindig egy szélesebb kompozíció részeiként, Jézus és Isten megváltó hatalmát hangsúlyozandó jelentek meg. A sauheradi templom freskója csak a gonosz különböző megtestesüléseit ábrázolja, a megváltás gondolata nélkül.

Henry Fett mindent elhitt Gotaaséknak, és 1941-es, Egy falusi templom című könyvében nagy beleéléssel számolt be a freskóról:

„Itt a Jelenések ördögei, a kor démonai, a létezés hátborzongató erői, minden zabolátlan és végzetes hatalmukkal és kísérteties arcaikkal ábrázolásra kerültek – mindazt, ami ellen Krisztus háborút hirdetett, megtaláljuk a kórusterem nyugati falán. Démonok és ördögök lebegnek nagy rajokban a térben, csorda csorda után – egy egész légiszázad, démonok rovarrajzása, állati maszkok emberi vonásokkal, emberi maszkok állati vonásokkal, az emberben lévő állat mindenféle fantasztikus, torz alakban tűnik elő, lelki komplexumok öltenek testi valót. Micsoda galériája ez a démoni arcoknak!”

Annak ellenére nem merült fel a hamisítás gyanúja, hogy akkoriban megvizsgálták az újonnan „felfedezett” freskót, és megtalálták alatta az oltárképpel egyidős, ám démonmentes eredeti freskó nyomait. Az 1940-es években úgy vélték, ennek elkészülte után nem sokkal festhették fölé a groteszk alakokat. Maga Fett egy Jens Christensen Slagelse nevű papra gyanakodott, aki 1621-től 1641-ig élt Sauheradban.

A templom jelenlegi kurátora, Susanne Kaun nemrégiben Elisabeth Andersen művészettörténésszel karöltve gondosan újravizsgálta a különös freskót, mind UV-fény alatt, mind speciális oldalmegvilágítással, továbbá átkutatták a fennmaradt levéltári anyagot is, amely a restaurálás időszakáról számolt be.

Gotaa a korabeli leveleiben azt állította, vésett rajzokat és színes festékmaradványokat is talált a freskón, ennek azonban Kaun és Andersen semmiféle nyomát nem találta: vésett vonalakra egyáltalán nem bukkantak, a színes nyomok pedig mind a rajzok alatti, eredeti 17. századi freskóból maradtak.

„Régóta gyanítottuk, hogy sok mindent utólag adtak hozzá, de amikor megláttuk, mekkora volt Gotaa keze nyoma – alig tudtuk elhinni” – mondta el Andersen.

„Az, hogy egy állagmegóvó maga fest valamit, majd azt állítja, hogy úgy találta, ellene megy minden konzerválási irányelvnek – és ez már az 1940-es években is így volt” – tette hozzá Kaun.