Még a dunai hajók sem jelentettek menedéket a pusztító komáromi földrengés elől

2021. június 28. 17:13 MTI

A gazdag dunai kereskedővárosban az emberek a másnapi, Péter-Pál-napi vásárra készültek, amikor hajnali fél 6-kor megremegett a lábuk alatt a föld. A korabeli krónikás az elemi csapásról ezt írta: „akik azon időkben, mellyben harmadnapja reggel hatod fél órakor a Dunán alúlis, felűlis jöttek, látták Komáromot mintegy három ölre meg emelkedni, s ismét le szállani, mellyre olly nagy por következett, hogy egészlen szemek elől el tűnt.”

A templomok tornyai ledőltek, a városház tornya az órával együtt a piactérre zuhant, a leomló falak sok embert maguk alá temettek. A szerzetesek lakhelyéül szolgáló kolostorok falai, a még épülőfélben lévő városi kórház, valamint a Szent Anna és a Szent József ápolóház annyira megrongálódtak, hogy életveszélyessé váltak.

Károkat szenvedtek a belső és a külső vár épületei, a város több utcáján megnyílt a föld, a Vág-Dunánál kénköves vizet, majd hamuszínű barna homokot hányt ki a vulkánikus erő. A várban karvastagságban sárga színű, kénkőszagú láng tört ki, majd zavaros víz és kénes homok lövellt elő, amely rövid idő alatt betöltötte a várárkot. Sokan félelmükben a dunai hajókra menekültek, de a földindulás a felcsapó hullámok formájában itt is utolérte őket.

A földmozgás következtében 63 ember lelte halálát, száznál többen szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. Komárom épületeinek harmada elpusztult: összedőlt hét templom és 279 ház, súlyosan megrongálódott további 353, az épületállománynak mindössze 9 százaléka maradt sértetlen. A szemtanú így írt a pusztulásról: „...egyetlen ép ház benne nincsen, mennél jobban építve valának, annál nagyobban ki több, ki kevesebb részekre öszve hasadott, tetőtűl fundamentomig rész szerént öszve is dőlt.”

A földrengés a környéken élő földműves népesség épületeiben jóval kisebb károkat okozott, mert ezek egy ősi technika szerint készültek: a lakóházak anyaga vályog és rugalmas fűzfavessző volt, az egyszerű kunyhók és kéményeik az alap felé fokozatosan szélesedtek, s így jobban állták a rengéseket, mint a módosabb polgárok kőházai vagy a bolthajtásos, többszintes paloták. A tragédiáról Baróti Szabó Dávid A komáromi földindulásról címmel epikus költeményt írt, az eseményekről Jókai Mór is beszámolt Az elátkozott család című regényében, s számos festmény is megörökítette az elemi csapás következményeit.

Mária Terézia királynő összeíratta a károkat, a rengés erősségére ezekből az adatokból lehet következtetni. A legnagyobb pusztítás a Duna bal partján következett be, a királynő ezért felajánlotta az ottlakóknak, hogy települjenek a jobbpartra. A helybéliek azonban a virágzó fakereskedésre tekintettel ezt nem fogadták el, ezután a helytartótanács úgy intézkedett, hogy az újjáépítés során a házak földszintesek legyenek, fából s bolthajtások nélkül épüljenek, a mennyezetek is gerendából készüljenek, a tűzveszély miatt pedig a házak között hagyjanak közöket.

A magyarországi viszonylatban azóta is példátlan komáromi katasztrófa a Duna-parti várostól a Balaton északi végéig húzódó, szeizmikusan aktív területen következett be. A földmozgás epicentruma Győrtől északkeletre és Komáromtól északnyugatra helyezkedhetett el, a rengéseket még Drezdában és Lipcsében is érezni lehetett.

A feljegyzések szerint Ácson, Bábolnán és Győrben is komoly károk keletkeztek, romba dőlt a zsámbéki bazilika épülete, Budán, a Vízivárosban megváltozott a források vízhozama. 1763. június 28. után a rengések erős morajtól kísérve, gyengülő erővel még napokig folytatódtak egészen szeptemberig, nagyobb utómozgások pedig még majdnem egy évszázadig (1783, 1806, 1822, 1841, 1851) előfordultak.

Ilyen súlyos földrengések Magyarországon ritkán fordulnak elő, mivel a nagyobb törésvonalaktól távol eső Kárpát-medence a világ kevésbé földrengésveszélyes területei közé tartozik. Gyengébb mozgások évente többször jelentkeznek, de komoly épületkárokat okozó, 4,5-5-ös erősségűek általában csak 20-30 esztendőként.

Az elmúlt bő száz évben ilyen földmozgást élt át 1903-ban Eger (4,5), 1908-ban és 1911-ben két alkalommal is Kecskemét (4,5-5,6), 1925-ben az Egertől 3 kilométerre délre fekvő Ostoros (5,0) illetve a dél-dunántúli Nagykanizsa (4,5), 1951-ben a Nógrád megyei Tereske (5,1), 1956-ban Dunaharaszti (5,6), 1985-ben Berhida (4,9), 2011-ben pedig Oroszlány (4,7). 2013-ban Heves megye Egertől délre fekvő területeit rázta meg 4,8-4,9-es erősségű rengéssorozat, melynek epicentruma Heves és Erdőtelek között volt.