Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

2020 után idén is elmarad a pamplonai bikafuttatás

2021. április 27. 11:53 MTI

Pamplona városában idén is elmarad a hagyományos bikafuttatás, amelyet minden évben a város védőszentjének, Szent Firminusnak (San Fermín) a tiszteletére rendezett ünnepségsorozat részeként tartanak meg – jelentette be Enrique Maya polgármester hétfőn sajtótájékoztatón.

<

„Sosem gondoltam, hogy ez megtörténhet” – fogalmazott a városvezető arról, hogy két egymást követő évben is le kell mondani a több évszázados tradícióval bíró eseményt.

Szavai szerint a koronavírus-járvány miatt „kényszerült” e nehéz döntés meghozatalára. „Az egészség az első” – hangsúlyozta, és ígéretet tett arra, hogy 2022-ben „háromszoros” lelkesedéssel fogják megtartani a rendezvényt.

Enrique Maya elmondta: az országban jelenleg épp a navarrai tartományban a legmagasabb a fertőzöttek aránya, százezer emberből átlagosan 432-en koronavírusosak, míg az országos átlag 235. Az átoltottság július elejére, az ünnepségek szokásos idejére várhatóan 40 százalék körül lesz, vagyis nem éri el a nyájimmunitáshoz szükséges 70 százalékot.

A polgármester beszámolt arról is, hogy az ünnepségekre szánt 2,4 millió eurós költségvetésből 1,3 millió eurót más kulturális és szabadidős programok biztonságos megrendezésére csoportosítanak át.

A bejelentés nem érte váratlanul a közvéleményt, jó ideje lehetett hallani arról helyi politikusoktól, hogy a jelenlegi egészségügyi helyzetben lehetetlen lenne a megszokott módon megtartani a rendezvényt.

A nyár közepi San Fermín-ünnepségek ugyanis több mint egy héten át éjjel-nappal tartó mulatozást jelentenek. Erre az időszakra az utcák, terek is szinte egyetlen nagy vendéglátóhellyé alakulnak és megtelnek emberekkel. Az ünnep csúcsa minden reggel a bikafuttatás több ezer indulóval és hatalmas közönséggel, amely a kordonok mögül vagy az erkélyekről szurkol.

Az eseményre legutóbb 2019-ben 521 ezer turista érkezett a 200 ezer lakosú Pamplonába, 44 százalékuk külföldről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020 után idén is elmarad a pamplonai bikafuttatás

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra