Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

1200 éves, Karoling-kori kardra bukkantak Zala megyében

2021. január 28. 10:23 MTI

Mintegy ezerkétszáz éves, a Karoling-korból származó kard került elő decemberben a Zala megyei Murakeresztúr határában; a Magyarországon egyedüli leletet szerdán mutatták be Nagykanizsán a sajtó képviselőinek.

<

„A sérülten mintegy fél méter hosszú, damaszkuszi, vagyis háromrétegű acélból készült, a markolatán arany vagy sárgaréz díszítésű kardot december közepén Murakeresztúr kollátszegi településrészén egy munkagép fordította ki a sóderből” – ismertette Száraz Csilla, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója.

Hozzátette, hogy a munkagép által deformált és törött kardhoz nagyon hasonló lelet az alig 15 kilométerre lévő horvátországi Perlak (Prelog) határában került elő évtizedekkel ezelőtt. „A mai Magyarország területén vélhetően ez az egyetlen előkerült Karoling-kori harci eszköz, a kard egy frank lovas katonáé lehetett” – mondta az igazgató.

Kifejtette, hogy a régészeti szakirodalom egész Európában nagy becsben tartja ezeket a kardokat, amelyek Skandináviától Dalmáciáig és Írországtól a Baltikumig széles körben elterjedtek, és 1919-ben típusokba is sorolták őket. Ez alapján a zalai lelet K típusú, amelynek jellemzője a damaszkuszi acélpenge, az öt vagy hét részre osztott markolatgomb, az arany vagy sárgaréz díszítés.

Száraz Csilla jelezte, hogy a kard szakértői vizsgálatát Müller Róbert régész, a Balatoni Múzeum nyugalmazott igazgatója kezdte el, ennek keretében pedig a nagykanizsai Kanizsa Dorottya Kórházban röntgen- és CT-vizsgálatot is végeztek. Így vált jól láthatóvá a korrózió alatt egy bevésett görög mankóskereszt, de feltételezik, hogy felirat is lehet felette, ami nagyban segítheti a kutatást.

Az eddigi ismeretek alapján a kard viselője minden bizonnyal a mosaburgi – a jelenlegi Zalavár – székhelyű keleti frank grófság szolgálatában lévő lovas katona lehetett.

„Azt feltételezik, hogy a Mura közelében lévő temetőből kerülhetett elő a kard, vagy egy lovas a sebes sodrású folyón az átkeléskor veszíthette el” – mondta a múzeumigazgató, kiegészítve ezt azzal, hogy a leletet a Magyar Nemzeti Múzeumban restaurálják majd, és azután Nagykanizsán mutatják be.

A tájékoztatón Ljubomir Kolarek, Perlak polgármestere és országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy 1974-ben került elő a település határában – alig 15 kilométerre a mostani lelet helyszínétől – egy, a zalaihoz nagyon hasonló kard, ami azóta a csáktornyai múzeumban látható. Úgy vélekedett, hogy ez egy újabb jelképes kapocs a horvát és a magyar nép között.

Koósz Attila, a Horvát Köztársaság nagykanizsai tiszteletbeli konzulja arról beszélt, hogy az a térség, ahol a két kard előkerült, éppen a Keleti Frank Birodalom és a korai horvát állam határvidéke volt a 8-9. században. Úgy vélekedett, hogy a csáktornyai és a nagykanizsai múzeumnak érdemes lenne közös kiállításon is bemutatni ezeket a leleteket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

1200 éves, Karoling-kori kardra bukkantak Zala megyében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra