Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Korai keresztény templom maradványai kerültek elő Izrael északi részén

2020. október 29. 12:58 MTI

Korai, 400 körül épített keresztény templom maradványaira bukkantak Észak-Izraelben - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap szerdán.

<

Az Izraelben feltárt egyik legkorábbi keresztény templom a Banias természetvédelmi területen, egy vízesés lábainál található, és egy római kori, a görög Pán istennek szentelt templom helyére építették a kereszténység felvétele után.

A bizánci-keresztény templom különösen szent helyen épült, ugyanis Máté és Márk evangéliuma szerint ezen a vidéken, az akkor Cézárea Filippinek, vagyis Fülöp Cézariájának nevezett városnál adta át Jézus a mennyország kulcsait Péter apostolnak.

Ez az egykori város a Szíriától 1967-ben elfoglalt és azóta izraeli fennhatóság alatt álló, 1981-ben annektált Golán-fennsík északi részén található.

A feltárás helyszíne különleges, mert található benne egy sziklafal, egy barlang és források is. Az ókorban a szikla egy része leomlott, és a kövek egy teraszt alkottak, amelyre az első, Pán istent szolgáló templom épült.

A kutatást vezető Adi Erlich, a Haifai Egyetem régésze szerint már az i.e. 3. évszázadban megkezdődött ezen a helyen Pán tisztelete, és a templomot i.e. 20 körül építhették számára.

A térség már 320-tól fontos keresztény központtá vált, saját püspökkel. A szentély átépítésekor a mesterek a római pogány épületet a viszonylag új vallás másféle igényeihez igazították.

Az ég felé nyitott, klasszikus római építészeti jegyekkel felhúzott pogány szentély szerkezetét is átalakították, amikor keresztény templommá alakították. Félkörös oltárrészt, apszist hoztak létre az egyik keleti fülkéből, amely korábban valószínűleg Pán szobrát rejtette, és keresztekkel díszített mozaikpadlót készítettek.

A kereszt szimbólum Nagy Konstantin uralkodása után, a 4. század közepén terjedt el a keresztény ikonográfiában. A régészek egy érdekes követ is találtak, amelybe számos keresztet véstek – valószínűleg látogatásuk megörökítésére – a 6-7. századi zarándokok.

A templomot a maradványok alapján földrengés sújtotta, de a 7. században felújították. A régészek, és a területet felügyelő helyi természetvédelmi hatóság reméli, hogy a Covid-19 járvány után majd turisták és zarándokok ezrei kereshetik fel a világ minden tájáról ezt a frissen feltárt keresztény emléket is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Korai keresztény templom maradványai kerültek elő Izrael északi részén

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra