Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Őrmesterként szerelt le az amerikai haderőtől Donald kacsa

2020. június 9. 12:37 MTI

86 éves Donald, a világ leghíresebb kacsája: az örök vesztes és örök méregzsák madár 1934. június 9-én szerepelt először egy rajzfilmben és még ugyanebben az évben képregény formájában is olvashatók voltak kalandjai. ("Igazi" születésnapjáról csak annyi derül ki a filmekből, hogy a tojást, amelyből a peches szárnyas kikelt, március 13-án, pénteken rakták le, az év pontos megjelölése nélkül.)

<

Donald kacsa népszerűsége hamarosan felülmúlta Miki egérét is, ami azzal magyarázható, hogy az egér az amerikai nőszervezetek nyomására bátor "személyiséggé" lépett elő, míg Donald megmaradhatott ügyefogyottnak. A kacsát először Art Babbit, a Disney egyik rajzolója vetette papírra, s már akkor matrózsapkát és -ruhát viselt, de hosszú vékony csőre volt. (Az viszont csak városi legenda, hogy Finnországban betiltották volna a nadrág hiánya miatt.)

A rajongók persze azt a Donaldot szeretik, akit - vagy amelyet - egy másik rajzoló, Carl Barks teremtett meg a 40-es években. Ő adta Donaldnak a jellegzetes, fiatalos, naiv arcot és benépesítette környezetét más figurákkal. A Disney-t Donald kalandjaiért kilencszer jelölték Oscar-díjra, de csak a viszonylag ismeretlen, a második világháború idején készült A Führer arca című darab győzött a versengésben.

Donald gyakrabban dühös, mint nem, keveset beszél, inkább cselekszik. Szándékai alapvetően jók, de mert mindig a rossz irányban indul, nem törődik semmivel és senkivel, egyre nagyobb bajba kerül. Féktelen dühkitörései, tehetetlensége az akadályokkal szemben, tiltakozása az általa vélt igazságtalanságok ellen, még ha emiatt bajba is kerül - ezek tették a mindenkori közönség kedvencévé.

Donaldnak 1937 óta elválaszthatatlan társa a hűséges Daisy, akivel 1937-ben találkozott egy mexikói utazáson. Családjához tartozik még Dagobert bácsi, továbbá három unokaöccse, talpnyoma pedig megtalálható a hollywoodi hírességek utcájában. Ő volt az első, aki a második világháború idején jelentkezett a seregbe és az utolsó, aki (40 évvel később) leszerelt, ezen idő alatt az őrmesteri rangig vitte. Neve Olaszországban Paperino, Németországban Schnatterich, Finnországban Aku Ankka, Dél-Amerikában Pato Donald, Szaúd-Arábiában Batut, Indonéziában Donald Bekek, kínaiul Tang Lao Ya, latinul pedig Donaldus Anas. Donald az oregoni egyetem és a brazil Botafogo focicsapat hivatalos kabalája.

Donald fénykorát a múlt század közepén élte, 1941 és 1965 között több mint száz filmben tűnt fel jellegzetes figurája. Kalandjairól képregények is készültek-készülnek, amelyek különösen Amerikában és Európában népszerűek, az öreg kontinens számos országában hetente és havonta jelennek meg Donald-újságok. Alakja feltűnik baba, játék formájában, képe díszít a ruháktól a bögrékig szinte mindent. A statisztikák szerint valahol a világon a jelen pillanatban is olvas valaki a több száz nyelv egyikén egy Donald kacsa képregényt vagy néz egy Donald kacsa rajzfilmet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Őrmesterként szerelt le az amerikai haderőtől Donald kacsa

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra