Egy hónap múlva egymás torkának estek az első Balkán-háború győztesei
2020. május 31. 12:57 Múlt-kor
A 19. század fordulóján fontos hatalmi átrendeződések folytak a Balkán-félszigeten. Az Oszmán Birodalom által ellenőrzött területen négy nemzet, a szerb, a bolgár, a görög és a montenegrói nyerte vissza függetlenségét. A függetlenné vált államok vezetői azonban tovább álmodoztak és távlati célként jelölték meg a törökök kiszorítását a félszigetről. 108 éve, 1912. május 30-án ért véget az első Balkán-háború.
A balkáni népek törekvéseit a pánszlávizmus és az ortodoxia jegyében az Orosz Birodalom támogatta. A balkáni orosz befolyás növekedését viszont rossz szemmel nézte Nagy-Britannia, az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország is.
A balkáni összecsapás előjátéka az 1912 októberében lezáruló olasz–török háború volt, amely az Oszmán Birodalom megalázó vereségével zárult. Az olasz siker felbátorította a balkáni államokat, amelyek 1912-ben létrehoztak egy katonai szövetségi rendszert, a Balkán-szövetséget.
Az első Balkán-háború a legkisebb állam, Montenegró hadüzenetével kezdődött 1912. október 8-án. Montenegró, Szerbia, Bulgária és Görögország hadereje 680 ezer főt számlált, míg az Oszmán Birodalom egy 330 ezres hadseregre támaszkodhatott a térségben.
A balkáni országok azonban nem rendelkeztek semmiféle egyesített haditervvel, gyakorlatilag mindenki a saját szakállára tevékenykedett. A törökök ebben és az ázsiai területeikről átdobható jelentősebb haderőben bízhattak.
A reményeik az utóbbi kapcsán elszálltak, mert a görög haditengerészet az Égei-tengeren két győztes ütközetben (Elli és Lemnosz szigeteknél) biztosította a tengeri fölényt, így a török részéről az utánpótlás szállítása a tengeren szinte lehetetlenné vált. A görögök győzelmeik révén számos égei-tengeri szigetet, például Számoszt és Leszboszt is megszerezték.
A szárazföldön külön-külön, mindegyik balkáni állam hadereje diadalmaskodott és pár hét múlva úgy tűnt, hogy a törökök teljesen kiszorulnak a félszigetről. 1912 decemberében a nagyhatalmak közvetítésével megnyílt a londoni nagyköveti konferencia, amely a kialakult erőviszonyok alapján rendezni próbálta a helyzetet, és előkészíteni a békekötést.
Az oszmán háborús kudarcok miatt 1913. január 23-án Enver pasa kétszáz tiszttel egyetemben puccsot hajtott végre Konstantinápolyban. A puccs során megölték a hadügyminisztert és lemondatták a kudarcokért felelőssé tett kormány vezetőjét, Kamil pasát is.
A puccs után az új vezetés felrúgta a tűzszünetet, így a háború tovább folytatódott. Enver pasa azonban nem tudott csodát tenni: 1913 márciusában elesett Drinápoly és a Balkán-szövetség hadereje megközelítette Konstantinápolyt. A sarokba szorított törökök békét kértek.
A londoni egyezménynek nevezett, az első Balkán-háborút lezáró békeszerződést 1913. május 30-án írták alá. Londonban a nagyhatalmak – Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország az Osztrák-Magyar Monarchia és Nagy-Britannia – diktáltak, a háborúban részt vevő balkáni országok csak megfigyelőként vehettek részt.
Albánia független államként lépett a porondra, így Szerbiának nem sikerült tengerparti kijárathoz jutnia, Makedónia felosztása pedig ellentéteket szült Bulgária, Szerbia és Görögország közt. Az új határok szinte egyik felet sem elégítették ki, így az egykori szövetségesek 1913 június végén egymás ellen indultak háborúba.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
