Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kandalló mellől nyugtatta meg a pénzük miatt aggódó amerikaiakat Roosevelt elnök

2020. április 13. 13:14 Múlt-kor

Roosevelt 1933. március 4-én foglalhatta el az Egyesült Államok elnöki székét. Az ország ekkor lépett a nagy gazdasági világválság negyedik évébe, és történelmének legsúlyosabb gazdasági krízisét élte át. Rooseveltnek lépnie kellett, hogy megnyugtassa a kétségbeesett embereket. Egy pazar rádióbeszéddel indított.

<

Minden romokban volt: az amerikai tőzsde 75 százaléknyit esett 1929 óta, és minden negyedik munkaképes ember elvesztette az állását. Azon a héten, amikor Roosevelt átvette hivatalát, a dolgok csak rosszabbra fordultak. Nagyjából 4 ezer bank csődöt jelentett, így több millió ember megtakarításai kerültek veszélybe. Az emberek kétségbeesve próbálták kivenni pénzüket a még működő fiókokból, az ország a pénzügyi összeomlás szélére került.

„Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga” – Roosevelt beiktatási beszédében ezzel a mondattal próbált lelket önteni amerikaiak millióiba. Ám az újdonsült elnök jól tudta, hogy a biztató szavak önmagukban nem elegendőek, és tettekre van szükség: „A nemzet cselekvést vár, azonnali cselekvésre” – fogalmazta meg krédójának magját.

Két nappal a beiktatás után Roosevelt bezáratta a bankokat, a Kongresszus pedig törvényben hatalmazta fel a szövetségi kormányzatot, hogy átvizsgálja a pénzintézetek működőképességét. Azok a bankok, amelyek megfeleltek, március 13-án újra kinyithattak.

Az első beszéd a kandalló mellől

Egy nappal a bankok újranyitása előtt, 1933. március 12-én azonban még nem lehetett tudni, hogy a vészhelyzetben hozott intézkedések valóban megnyugtatják-e a pénzükért aggódó tömegeket. Roosevelt ezért aznap este 10 órakor a Fehér Ház diplomáciai fogadótermében lévő kandalló mellől egy nagyjából 13 percig tartó rádiós beszédet intézett népéhez. Több mint 60 millió amerikai hallgatta az elnök világos, az egyszerű ember számára is érthetően megfogalmazott beszédét a pénzügyi krízis megoldásának mikéntjéről.

Az elnök a banki rendszer működéséről beszélt, és elmagyarázta azt is, mi vezetett a válsághoz. Kihangsúlyozta, hogy a kormányzat által hozott vészhelyzeti intézkedéseknek köszönhetően a bankokat sikerült átvilágítani, így a stabil pénzügyi alapokkal rendelkező pénzintézetek újra kinyithatnak. Roosevelt arra biztatta az embereket, hogy támaszkodjanak bizalommal ezekre a pénzintézetekre, és vigyék vissza megtakarításaikat. „Biztosíthatom önöket, hogy sokkal biztonságosabb pénzüket egy megbízhatónak nyilvánított bankba tenni, mint a matrac alatt tárolni.”

Végezetül az elnök arra buzdította hallgatóságát, hogy nyerje vissza bátorságát és önbizalmát, legyen hite, és ne hagyja befolyásolni magát a pletykák és a találgatások által, majd így zárta beszédét: „Fogjunk össze, és űzzük el a félelmet. Ha összefogunk, nem bukhatunk el”.

A hatás nem maradt el, levelekbe fulladt a Fehér Ház

A rádió közvéleményformáló szerepét már Roosevelt előtt is felismerték és alkalmazták az amerikai elnökök. Viszont ő volt az első, aki hatásosan tudta használni az általa nyújtott előnyöket. Roosevelt a sajtó szűrője nélkül, közvetlenül beszélt az emberekhez. Lassan, nyugodtan és kiegyensúlyozott hangon szólt az emberekhez. Hangja olyan természetes volt, mintha közvetlen párbeszédbe elegyedett volna a hallgatóságával. A valóságban a beszédét a „nagy fellépés” előtt egy szakértőkből álló csapat aprólékosan átvizsgálta, átjavította. A közvetlen hangvétel azonban megmaradt, és nagy hatást gyakorolt az emberekre.

Március 13-án az újra kinyitott bankok előtt kígyózó sorok álltak; az emberek visszavitték a pénzüket. A bankokba befektetett tőke és megtakarítások több mint a fele, amelyeket az amerikaiak a válság alatt kivettek, két héten belül visszatért a pénzintézetekhez. A tőzsde március 15-én indult újra, és rögtön egy százalékpontos növekedéssel jelezte az egyszerű állampolgárok és a befektetők bizalmának visszatérését.

Roosevelt beszédét a CBS rádióállomás vezetője, Harold Butcher nevezte el „kandalló mellől” intézett beszédnek. Az amerikaiak hálálkodó levelekkel árasztották el a Fehér Házat. Több mint 450 ezer üdvözlőkártya, levél, és telegram érkezett az elnöki rezidenciára. Az embereknek hitet és kitartást adott a beszéd, és bár hosszú és nehéz küzdelmet kellett vívni a gazdaság helyreállításáért, hiszen a nagy gazdasági világválság hatása egészen a harmincas évek végéig érezhető volt, Amerika végül kilábalt a krízisből és sikerrel tudta átállítani gazdaságát a hadi termelésre. Roosevelt elnökként még 30 beszédet mondott a kandalló mellől.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kandalló mellől nyugtatta meg a pénzük miatt aggódó amerikaiakat Roosevelt elnök

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra