Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Húsz kutyaszán veszélyekkel teli szérumfutása mentette meg a karanténba zárt, diftériás gyermekeket

2020. április 4. 08:48 Múlt-kor

1925 januárjában az alaszkai Nome városában egyre több lázas megbetegedés ütötte fel a fejét, a főként gyermek páciensek megállás nélkül köhögtek és fájt a torkuk. A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch pontosan tudta, mivel áll szemben: torokgyík-járvány ütötte fel a fejét a régióban. A helyzet drámaivá kezdett válni, kifogyott ugyanis az oltóanyagból a város, amelyet a gyilkos tél teljesen körbezárt, csupán kutyaszánnal lehetett megközelíteni. Sok ezer élet sorsa néhány kutya és hajtóik igen kockázatos, veszélyekkel teli útjától függött.

<

1925 hideg telén az Egyesült Államokhoz tartozó nyugat-alaszkai Nome inuit régióban hatalmas diftériajárvány ütötte fel a fejét. A térség egyetlen orvosa, Curtis Welch – miután 1924 nyarán a rendelkezésére álló nyolcezer egységnyi diftéria elleni oltás szavatossága lejárt – újakat rendelt, ám azok nem érkeztek meg időben, a hó már majdnem teljesen elzárta a térséget, a tengeri kikötő pedig befagyott. Az ellenszer nélkül Nome városának karanténba zárt gyermekeire a biztos halál várt.

Miután rádió segítségével segítséget kért, megszervezték a „mentőexpedíciót”. Az 1085 kilométer távolságra lévő Nenanából (idáig tudták elvinni vonattal az anyagot Anchorage-ból) húsz kutyaszáncsapat összesen százötven kutyás váltójával indult meg az ún. szérumfutás, mivel már csak ily módon lehetett megközelíteni az elzárt települést.

Az igényelt szérummennyiség repülőgépes célba juttatása akkoriban nem volt kivitelezhető az extrém hideg (mínusz 46-52 °C) és a viharos szelek miatt, az Anchorage-ban lévő egyetlen repülő motorja például be sem indult.

A kutya vezet

A főként a postai szolgálat legjobb embereiből szervezett csapatoknak szélsőséges időjárással, kemény faggyal, hóviharokkal, fagyási sérülésekkel és számos kommunikációs nehézséggel kellett szembenézniük. A szérumfutás január 27-én vette kezdetét. Az első napon útnak induló szán négy kutyát veszített aznap, míg az őt követő hajtónak odafagyott a keze a szánhoz, és forró vizet kellett rá önteni, hogy el tudja engedni. Egy másik kutyaszán pedig útja során rénszarvasokkal ütközött.

Végül öt és fél nap után, 1925. február 2-án hajnali fél hatkor a Balto nevű szibériai husky „vezette” szán ért be a célba a 300 ezer egységnyi, mintegy kilenc kilós, textilbe és egy fémhengerbe zárt csomaggal, megmentve több száz ember életét. A norvég Gunnar Kaasen hajtó kutyái kihagytak egy pihenőpontot, így hamarabb értek be a következő állomásra, ahol még nem készült fel a következő szán, így Baltóék folytatták az utat, egészen Nome-ig.

85 kilométert tettek meg aznap, akkora ködben, hogy Kaasaen sokszor a kezéig sem látott, így teljes egészében vezérkutyájára kellett hagyatkoznia. Az ő útjuk sem volt izgalom nélküli, egy alkalommal például kis híján odaveszett a szállítmány, amikor a szán felborult. Kaasaen pedig súlyos fagyási sérüléseket szenvedett a kezén, amikor kiemelte a hóból az oltóanyagot. Meg kell ugyanakkor említeni a szintén norvég származású Leonhard Seppala és vezérkutyája, Togo nevét is, akik két nappal korábban a szérumfutás leghosszabb (146 km) és legveszélyesebb szakaszát teljesítették.

Az esemény bejárta a világsajtót, s nagy lendületet adott a védőoltások elterjesztéséért folytatott kampánynak. Az, egy számi felfedezőről elnevezett Balto szobra ma a New York-i Central Parkban áll. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Húsz kutyaszán veszélyekkel teli szérumfutása mentette meg a karanténba zárt, diftériás gyermekeket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra