Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Az Eiss-archívum újabb része került az auschwitzi múzeumba

2020. március 24. 11:54 MTI

Az auschwitzi emlékmúzeum birtokába került a lengyel diplomácia második világháborús zsidómentő tevékenységéről ismereteket nyújtó úgynevezett Eiss-archívum eddig feltáratlan dokumentumainak gyűjteménye - derül ki a hétfőn az MTI-hez is eljuttatott közleményből.

<

A mentett zsidók útlevélfotóit is tartalmazó gyűjtemény egyes dokumentumai "szenzációszámba mennek" - áll a közleményben, mely szerint a napvilágra került 83 fényképen ott van "a lengyel Anne Frank", a mai Lengyelország déli részében fekvő Bedzinből származó Rutka Laskier is.

A 14 évesen a holokauszt áldozatává lett lány 1943-ban három hónapon át vezetett naplóját 2006-ban adták ki.

Az útlevélfotók között van Menahem Begin volt izraeli kormányfő apjáé, Wolf Beginé is.

Az auschwitzi múzeum szóvivője szerint a gyűjteményt egy izraeli magánszemélytől szerezték meg két évig tartó tárgyalások eredményeképpen.

Az Eiss-archívum első részét Lengyelország már 2018-ban megszerezte, ebben egyebek mellett 15 hamis paraguayi útlevelet találtak, amely annak idején lehetővé tette a haláltáborba deportálás elkerülését.

Az Eiss-archívum egyik legfontosabb tárgyi bizonyítéka annak a tevékenységnek, amelyet a londoni lengyel emigráns kormányt a háború idején Svájcban képviselő Aleksander Lados berni lengyel nagykövet körül szerveződő zsidómentő csoport folytatott.

Varsóban tavaly decemberben hozták nyilvánosságra a csoport által több mint 3000 üldözött zsidó család számára kiadott hamis paraguayi, hondurasi, perui útlevelek tulajdonosainak listáját, amelyen magyar zsidók nevei is szerepelnek.

A többek között az auschwitzi múzeum közreműködésével is összeállított névsorban szereplők közül 796-an túlélték a háborút, 957-en meghaltak, közel 46 százalékuk sorsa ismeretlen. A Lados-csoport lengyelországi kutatói szerint a megmentettek 2-3 ezren is lehettek.

A Lados-csoport tagjai közül a berni konzulnak, Konstanty Rokickinak az izraeli Jad Vasem Intézet tavaly áprilisban posztumusz a Világ Igaza címet adományozta.

A berni zsidómentő akcióról Robert Kaczmarek lengyel rendező 2018-ban dokumentumfilmet készített Paraguayi útlevelek címmel. A filmet a tavaly őszi lengyel dokumentumfilm-szemlén a budapesti közönség is megtekinthette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Az Eiss-archívum újabb része került az auschwitzi múzeumba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra