Amikor háromszáz év után a Romanov-dinasztia végleg elbukott

2020. március 15. 11:58 MTI

Az orosz gazdaság az 1910-es években évi öt százalékkal nőtt, de az elmaradott országba a tőke számottevő része külföldről érkezett. A liberális nemesség és a polgárság csak elenyésző rétegét adta a hatalmas birodalom társadalmának, a lakosság túlnyomó többségét alkotó parasztság keveset érzékelt a változásokból. Az archaikus társadalmi-politikai struktúra modernizálásának egyik fő akadálya az autokratikus monarchiához való ragaszkodás volt, amit nem lehetett összeegyeztetni a kapitalizmussal.

A perifériára szorult Oroszországban az 1905. évi forradalom leverését követően II. Miklós engedélyezte a "félparlamentként" funkcionáló Duma további működését, de a hatalomgyakorlás továbbra is a cári önkényen alapult. A rendszert azonban egyre több kihívás érte, az ország forrongott, terjedtek a demokratikus eszmék, de a "lázadásokat" akár fegyverrel is letörték. Sorra alakultak a pártok, a szociáldemokraták (OSZDMP) mellett létrejött a narodnyikok eszméit felvállaló, baloldali szociálforradalmár (eszer) párt, a liberális kadet párt és az alkotmányos monarchista oktobrista párt.

Oroszország 1914 nyarán az antant oldalán lépett be az első világháborúba. A helyzet furcsaságát jellemzi, hogy a gazdasági érdekek minden mást felülírtak: bár ellenfele a fronton Németország volt, az orosz-német gazdasági kapcsolatok egy része továbbra is fennmaradt. A háború orosz részről rengeteg emberáldozattal járt, és katonai téren kevés sikert hozott. A hátországban élelem- és nyersanyaghiány alakult ki, és mivel a munkások és parasztok nagy részét a frontra küldték, a gazdaság még épen maradt részei is működésképtelenné váltak. Bár egy igen vékony réteg jelentősen megszedte magát, az emberek zöme a háború előtti időknél is mélyebbre süllyedt.

Az orosz társadalom 1917-re teljesen kimerült, egyre többen sürgettek változásokat. Az oktobristák és a kadetek a Dumában az alkotmányosság kiterjesztését szorgalmazó javaslatokat terjesztettek elő, de a cár ezeket mereven elutasította. Az OSZDMP Lenin vezette bolsevista szárnya (amely 1912-ben vált el a mensevikektől) nem tartotta megreformálhatónak az önkényuralmi rendszert, a munkásság és a parasztság összefogásában látta a megoldást. Az uralkodó elvesztette a hadsereg, a duma és a nép támogatását, ami egyenesen vezetett a forradalomhoz.

1917. január 22-én az 1905-ös forradalomra emlékezve a fővárosban, Szentpétervárott általános sztrájk vette kezdetét. A munkabeszüntetések futótűzszerűen terjedtek, március 3-án már a legnagyobb orosz üzemben, a haditermelés szempontjából kulcsfontosságú Putyilov gyárban is sztrájkoltak. Március 8-án, a nemzetközi nőnapon 200 ezer ember szüntette be a munkát és vonult az utcára. A fővárosban sem az ellátást, sem a rendet nem lehetett biztosítani, és a cár parancsot adott a lázadás letörésére. A katonák azonban nem voltak hajlandóak a tömegbe lőni, egyes alakulatok pedig átálltak a tüntetők oldalára.

Március 12-én - miután a cár megtagadta a törvényhozó Duma összehívását - a Duma mégis összeült, és határozatban hirdette ki, hogy átveszi a kormányzást. Ugyanezen a napon megnyílt a Pétervári Szovjet első ülése, amelyen rögtön megalakult a Munkásküldöttek Szovjetjeinek Ideiglenes Végrehajtó Bizottsága. A Pétervári Szovjet elnökévé a mensevik Nyikolaj Csheidzét, egyik helyettesévé az eszer Alekszandr Kerenszkijt választották. II. Miklós március 15-én hivatalosan is lemondott, az ideiglenes kormány élére Georgij Lvov herceget nevezte ki - ezzel kettős hatalom jött létre.

A két hatalom eleinte együttműködött, az új kormányba mind a szovjetek, mind a kadetok és oktobristák delegáltak tagokat, de csakhamar kormányválság alakult ki. Áprilisban hazatértek az emigrációból a bolsevik vezetők (Lenin, Trockij, Zinovjev és Buharin), Lenin nyomban kiadta áprilisi téziseit, melynek kulcsmondata a következő volt: "Semmiféle támogatást az ideiglenes kormánynak, minden hatalmat a szovjeteknek."

Májusban tíz polgári (kadet, oktobrista), valamint hat szovjetminiszternek (eszerek és mensevikek) még sikerült egy "nagykoalíciós" kormányt alakítania, és meghozták a legfontosabb intézkedéseket (földosztás, a háború befejezése, szólás-, sajtó-, egyesülési és sztrájkszabadság). A bolsevik propaganda azonban megtette a hatását, május végétől folyamatos tüntetések kezdődtek az ideiglenes kormány ellen, melynek vezetését június 30-án Kerenszkij vette át.

Oroszországban hivatalosan 1917. szeptember 14-én kiáltották ki a köztársaságot, de a cári rendszer megdöntését követően az ország csak rövid időre került a polgári szabadság állapotába. Alig több mint két hónappal később, a zűrzavaros 1917. esztendő végén a hatalom már a bolsevikok kezében volt, a következő időszakot a káosz, a polgárháború és a diktatúra jellemezte.