Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egy hétre visszatérnek eredeti helyükre, a Sixtus-kápolnába Raffaello falikárpitjai

2020. február 18. 12:54 MTI

Évszázadok után visszatérnek rövid időre a Sixtus-kápolnába azok a falikárpitok, amelyeket Raffaello tervezett X. Leó pápa megbízásából a pápai magánkápolnába. A különleges kiállítással ünneplik a reneszánsz festőművész és építész halálának 500. évfordulóját a Vatikáni Múzeumok.

<

A 12 falikárpitot “erre a helyre tervezték, és ezért úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb módja az ünneplésnek” – mondta Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeumok igazgatója a Reuters brit hírügynökségnek.

A falikárpitokat Brüsszelben Pieter van Aelst híres műhelyében szőtték Raffaello vázlatai alapján, az Apostolok cselekedeteit ábrázolva, köztük Szent István megkövezését és Szent Pál imádkozását Athénban.

Ezen a héten a falikárpitok ismét a Sixtus-kápolnában láthatók, ahol akkor is ott voltak, amikor a kortárs Michelangelo már befejezte a kápolna mennyezetének freskóját, majd megkezdte az Utolsó vacsorát a főoltár mögötti falon.

Mind a 12 falikárpit selyemből, gyapjúból és arany-, valamint ezüstfonalból készült, és az elmúlt 10 évben a Vatikáni Múzeumok restaurátorai aprólékos munkával helyreállították őket.

“Ez a hely egyetemes jelentőségű, nemcsak a vizuális művészetek, hanem hitünk miatt is. Ezért akarjuk megosztani ezt a szépséget az emberekkel, hacsak egy hétre is” – hangoztatta Jatta.

A falikárpitok közül hetet 1519. december 26-án, Szent István napján függesztettek fel a kápolna falára. Raffaello valószínűleg ott volt, és látta őket, ám négy hónappal később, 37 éves korában meghalt. Öt másik falikárpitot már a halála után fejeztek be.

“Az összes falikárpitról meglévő utolsó feljegyzésünk szerint az 1500-as évek végén valamennyi a kápolna falán volt” – mondta Alessandra Rodolfo, a kiállítás kurátora.

Korábbi kiállításokon, amelyek néhány órán át vagy csupán egy napig tartottak, csak 10 falikárpitot mutattak be. Ezek 5×6 méteresek voltak. Két falikárpit keskeny, így azokat vertikálisan függesztették fel egyfajta szegélyként.

A falikárpitokból egy válogatás szerepel a Vatikáni Múzeumok állandó kiállításán, ahol klimatizált termekben üveg mögött láthatják őket a látogatók. Most egy hétig lesznek együtt kiállítva részben azért, hogy védjék őket, részben mert más múzeumoknak is kölcsönadják.

Egy a római köztársasági elnöki Quirinale-palota egykori lóistállójában működő múzeumba (Scuderie) kerül, egyet a londoni National Galleryben fognak még idén bemutatni.”Pontosan ezt kérte tőlünk Ferenc pápa, azt, hogy osszuk meg szépségeinket és mindenki számára nyitva álló múzeum legyünk” – mondta Jatta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egy hétre visszatérnek eredeti helyükre, a Sixtus-kápolnába Raffaello falikárpitjai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra