Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Walt Disney ikonikus aláírását valójában egy kollégája tervezte

2019. december 5. 13:41 MTI

118 éve, 1901. december 5-én született Walt Disney amerikai rajzfilmrendező, producer, üzletember, minden idők legtöbb Oscar-díjjal kitüntetett filmes személyisége, akinek nevét több szórakoztató park is viseli. 

<

1901. december 5-én született Walter Elias Disney néven. Gyerekkora nélkülözések közepette telt, így nem csoda, hogy 1917-ben, amikor az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, azonnal jelentkezett a seregbe.

Miután zsenge kora miatt - 16 éves volt - elutasították, a vöröskereszthez ügyeskedte be magát sofőrnek. Rajzmániája már ekkor megmutatkozott, a fronton mentőautójára álcázás helyett képeit festette.

Hazatérve egy Ub Iwerks nevű, hozzá hasonlóan koldusszegény grafikussal társult, de együtt sem jutottak egyről a kettőre.

Disney azt vette a fejébe, hogy filmrendező lesz, minden stúdióhoz bekopogott, de mindenhonnan kidobták. Végül Oswald, a nyúl című sorozatát megvették, de csak azért, hogy ellopják; a jogokat csak halála után tudta az immár mamutcég Disney visszavásárolni.

Disney nem csüggedt: egy vonatutazás közben találta ki Mickey egér figuráját, aki két némafilm után 1928. november 18-án a Willie a gőzhajó című filmben meg is szólalt, mégpedig Disney hangján.

A kedves rágcsáló pillanatok alatt a közönségkedvence lett, Disney pedig 1932-ben egyszerre két Oscar-díjat kapott: egy "rendeset" az első színes rajzfilmért és egy különlegeset Mickey egér megalkotásáért.

A rajzoló ezután - nem törődve azzal, hogy Hollywoodban mindenki bolondnak tartja - elkészítette a világ első egész estét betöltő rajzfilmjét, méghozzá színes kivitelben.

A példátlanul nagy összegbe, másfél millió dollárba kerülő Hófehérke és a hét törpe átütő sikert aratott: csak 1938-ban nyolcmillió dollárt hozott a konyhára.

Disney elvéhez hűen, amely szerint „nem azért készítek filmeket, hogy pénzt keressek, hanem azért keresek pénzt, hogy jobb filmeket gyárthassak”, a bevételből új stúdiót épített.

Hamarosan bemutatták a Pinokkió, a Bambi, a Dumbo című rajzfilmjeit, figurái pedig olyan kedvencekkel gyarapodtak, mint Donald kacsa, Pluto és Goofy. Igaz, sok kritikus ekkor már „Disney-giccsről” beszélt.

A második világháborúban a Disney-stúdió is haditermelésre állt át, Donald kacsa például elsőként jelentkezett a hadseregbe.

A harcok elcsitultával Disney újabb és újabb ötletekkel állt elő: az egész estés szórakozás érdekében rövid rajzfilmeket „csomagolt” össze, mozikba került az Alice Csodaországban, a Pán Péter, a Hamupipőke, a 101 kiskutya, műsorai hetente jelentkeztek a tévében.

1955-ben megnyitotta kapuit a kaliforniai Disneyland, később szórakoztató park létesült Floridában, Japánban és Franciaországban is.

Walt Disney 1966. december 15-én hunyt el tüdőrákban, hamvait a Csendes-óceánba szórták. Hagyatéka több mint 400 rövid, 22 hosszabb rajzfilm és tucatnyi játékfilm, továbbá 26 Oscar-díj, ami világrekord (a kitüntetésre 62 alkalommal jelölték, ami szintén rekord).

Disney rajzolónak legfeljebb közepes volt (még híres aláírását is egyik munkatársa tervezte), de üzletembernek zseniális.

Titka a kedves és megkapó alakok mellett a műveiből sugárzó optimizmus, figurái kiállnak igazukért, sohasem vesztik el bátorságukat, és a végén győznek - ugyanúgy, mint alkotójuk. Íratlan szabálya volt, hogy semmi erőszak, semmi megoldhatatlan konfliktus és semmi szex.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Walt Disney ikonikus aláírását valójában egy kollégája tervezte

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra