Miért vásároltak a mérgezéstől félő uralkodók „unikornisszarvat”?
2019. április 17. 17:52 Múlt-kor
Az uralkodók élete a történelem során mindig igen nagy veszélynek volt kitéve. A nyílt ellenségektől, megbízhatatlan udvaroncoktól, de sokszor még saját családtagjaiktól is félniük kellett, ráadásul megszámlálhatatlan módszer állt rendelkezésre egy uralkodó semlegesítéséhez. A legfélelmetesebb sokak számára a legláthatatlanabb gyilkos volt: a méreg.
Állandó félelem
A felvilágosodás kora és a tudományos fejlődés felgyorsulása előtt az uralkodók sokszor mendemondákba és babonákba vetett hittel védekeztek a mérgezés ellen, „varázslók” és alkimisták segítségével. Óriási összegeket is hajlandók voltak kifizetni olyan tárgyakért, amelyekről úgy gondolták, megvédhetik őket. Ezek közül a legkeresettebb az unikornisszarv volt.
A kémia mint empirikus tudomány kialakulása előtt az emberek többsége úgy gondolta, egyes tárgyak és ételek varázslatos „erényekkel” bírnak, és logikusnak tűnt, hogy a mitikus egyszarvúak, lévén igen ritkák, erényesebbek más élőlényeknél. Az uralkodók is elhitték ezeket az elméleteket, mivel a kor tanult emberei, akikkel körülvették magukat, szintén ezeket közölték velük. Ők voltak napjaink titkosszolgálati és biztonsági elemzőinek a megfelelői.
Még az egyébként racionalitásáról ismert I. Erzsébet angol királynő is híve volt az unikornisszarv mágikus képességeinek. Amellett, hogy 10 000 ezüstfontért vett egy nagyméretű, csavaros „unikornisszarvat”, a korabeli feljegyzések számos alkalommal említik, hogy ugyanezen anyagból készült pohárból volt szokása inni. Ezt abban a hitben tette, hogy ha bármilyen méreg, hozzáér a mágikus anyaghoz, a pohár azonnal felrobban, így jelezve, hogy meg próbálták mérgezni.
Amikor a felfedező-privatér Martin Frobisher visszatért a sarkvidékről 1577-ben (miután nem sikerült megtalálnia az északnyugati átjárót), egy csaknem kétméteres szarvszerű állati maradványt is hozott, amelyet állítása szerint egy „halott tengeri egyszarvún” talált. Demonstrációképpen pókokat helyezett a „szarv” belsejébe, azok pedig elpusztultak, így Frobisher kijelentette, hogy a tárgy képes semlegesíteni a mérgeket. Erzsébetre olyan mély benyomást tett, hogy megparancsolta a „szarv” megőrzését a koronázási ékszerekkel együtt.
Természetesen az ilyen „szarvak” sem szárazföldi, sem tengeri unikornisról nem származhattak, mivel ilyen lények csak a mítoszokban léteznek. A legtöbbjük – így Frobisheré is – a narvál nevű cetféle agyara volt, amely az állat felső állkapcsából szinte egyenesen előre nő, és igencsak hasonlít az unikornisábrázolásokon is megszokott csavaros szarvra. Ezek a különös fogak valójában egyfajta érzékszervként szolgálnak, amelyek segítségével a narválok képesek érzékelni a hőmérséklet, a víznyomás és más környezeti tényezők legapróbb változásait is.
Tengeri rejtély
A narválagyarak unikornisszarvként való félreértelmezése lehetséges, hogy már a viking korban elkezdődött, amikor a skandináv hajósok 1000 körül a Grönlandon és a környező vidékeken talált, elpusztult példányok agyarait elkezdték összegyűjteni, majd Európában kuriózumként értékesíteni. Az érdeklődés megnövekedett a középkor későbbi szakaszában, amikor az unikornist a néphit Krisztussal kezdte összekapcsolni, egyfajta szent állat státusra emelve. A reneszánsz idejére már elterjedtek az unikornisszarv mágikus hatásairól szóló elméletek, főként az, hogy minden mérget képes semlegesíteni. A narválszarvak értéke tömegük tízszeresére nőtt aranyban, de volt, hogy még ennél is drágábban el lehetett adni őket.
Az európai uralkodók körében valóságos őrület kezdődött a félreértelmezett csontokért, amelyek hamar az államközi ajándékok bevett formájává váltak. 1533-ban VII. Kelemen pápa I. Ferenc francia királynak egy színaranyba foglalt példányt adományozott, míg IV. („Rettegett”) Iván orosz cárnak volt egy narválagyarból készült botja is. II. Fülöp spanyol királynak a feljegyzések szerint 12 darab is volt a gyűjteményében, míg a Habsburg-családban öröklődött sokáig egy drágakövekkel kirakott jogarba foglalt példány. III. Frigyes dán király még a 17. században is olyannyira hitt mágikus erejükben, hogy trónját ilyen „szarvakból” készíttette – e trónt aztán évszázadokon át használták a dán koronázási ceremóniákon.
Erzsébet utódja az angol trónon, I. Jakab már szkeptikusabb volt. Miután vásárolt egy kimondottan borsos árú szarvat, igen kegyetlen kísérlethez folyamodott: mérget adott egy szolgának, majd „ellenmérget” porított narválagyar formájában. A szolga természetesen meghalt, Jakab pedig úgy érezte, át lett verve.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
