Moholy-Nagy László mestere is volt a Tanácsköztársaság híres festője

2019. március 18. 13:17

Eredeti neve Backofen Róbert volt, zsidó származású édesapja tőzsdeügynökként és gabonakereskedőként alapozta meg vagyonát. A család az 1870-es években költözött Nyíregyházáról a fővárosba, nevüket a századfordulón magyarosították. A nagypolgári körülmények között egy Városmajor utcai villában nevelkedő Róbertet kis korától csak a zene és a festészet érdekelte. Rajzolni Pór Bertalantól, festeni Zemplényi Tivadar Mintarajziskolájában tanult, 1905-től néhány hónapig a párizsi Julian Akadémia növendéke volt.

A francia fővárosban Cézanne, Matisse, Picasso, a posztimpresszionisták, a vadak és a kubisták gyakoroltak rá nagy hatást. Hazatérve Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos társaságában a Nyolcak csoportjának alapítója lett. Új képek című, 1909-1910 fordulóján rendezett bemutatkozó tárlatukon még csak egyetlen képpel szerepelt, de az 1911-es kiállításon már az övé volt a legnagyobb kollekció. A történelmi festészeten és a realista zsánerképeken nevelkedett magyar közönséget sokkolták a Nyolcak akadémikus normákra fittyet hányó képei. Egy visszaemlékezés szerint “az emberek fenyegetőztek, öklüket rázva kérték vissza a belépti díjat”.

Képzett muzsikus volt, akár a zenei pályát is választhatta volna. Gyakran jött össze kamarazenélésre régi iskolatársával, a zeneszerző Weiner Leóval és az Ady-verseket megzenésítő Reinitz Bélával, rendszeresen írt zenekritikákat a Nyugatba. Az elsők között ismerte fel Bartók és Kodály zsenijét, házi bemutatón hallgatta meg Bartók otthonában a Kékszakállú zongorakivonatát, a komponistát és Weinert meg is festette. 1912-ben vette feleségül Spitzer-Somló Ilonát, “Lénit”, a rendkívül művelt, a művészetekre nyitott asszonnyal együtt készítettek selyemhímzésű faliszőnyegeket és párnákat.

Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített, leszerelése után festő szabadiskolát nyitott. Nála tanult a később világhírűvé vált Moholy-Nagy László és az a Székely-Kovács Olga, akivel később karikatúra-albumot készítettek az 1924-es salzburgi pszichoanalitikus konferencia résztvevőiről; vacsoravendégként állítólag még Freud is megfordult a Berény-villában. Bár a Nyolcak polgári radikalizmusát a Tanácsköztársaság eszméiben és gyakorlatában messze meghaladta, a művészek kiálltak a forradalom mellett. Berény elkészítette a Fegyverbe, fegyverbe! című mozgósító erejű plakátot, és szerepet vállalt a Művészeti Direktórium munkájában is.

Léninek is meghatározó szerepe volt ebben, mert szomszédságukban alakult meg a kommunista párt, az asszony Kun Béla titkárnője lett. A kommün száz napja után a művészt letartóztatták, meghurcolták, házassága tönkrement, végül 1920-ban külföldre távozott. Előbb Bécsben, majd Berlinben telepedett le, évekig nem vett ecsetet a kezébe. Zenével foglalkozott, filmdíszletet tervezett, konstruált egy filmvetítő gépet. A fáma szerint rövid szerelem szövődött közte és Marlene Dietrich között, sőt a golyóstollat is feltalálta, de azt előbb szabadalmaztatta Bíró László József.

Berlinben ismerkedett meg Breuer Etelka csellóművésszel, akivel egymásba szerettek, s hazatérve, 1926-ban összeházasodtak. Az új szerelem és a hazai környezet véget vetett depressziós korszakának, újra alkotómunkába fogott. Felesége viszont félretette a vonót, csak férjének élt, ezután csak egy alkalommal, barátjuk, Bernáth Aurél unszolására volt hajlandó játszani. Berény számos képen örökítette meg az erős erotikus kisugárzású nőt, de csellón játszva csak egy 1928-ban született alkotás ábrázolja.

A festő a KÚT (Képzőművészek Új Társasága) tagja lett. A plakátművészet egyik megújítójaként ő készítette a Modiano cigarettapapírt, a Palma kaucsuksarkot, a Cordatic gumikereket hirdető falragaszokat. Az 1930-as években a nagybányai tradíció felé fordult, művészete lágyabb lett, a szigorú képi szerkezetet mindinkább felváltotta a látvány tisztelete. 1934-től Zebegényben alkotott, nyaranta festőiskolát működtetett, itteni műterme és vele számos műve a második világháború végén elpusztult.

Budapest ostromát Zugligetben bujkálva vészelte át. 1948-tól a Képzőművészeti Főiskolán oktatott. A tematikus piktúra felé fordult, nagyméretű művei (Festőnövendék, Majális, Műterem-látogatás) igényességükkel tűnnek ki a korszak sematikus, szocreál alkotásai közül. Művészetét 1950-ben és 1952-ben Munkácsy-díjjal, 1951-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, de művei nem kellettek a hatalomnak. Gyomorrákban halt meg hatvanhat éves korában, 1953. szeptember 10-én Budapesten. Számos képe máig ismeretlen helyen van. Az Alvó nő fekete vázával című műve regényes úton került elő.

Barki Gergely művészettörténész, Berény-kutató 2009-ben kislányával nézte meg a Stuart Little, kisegér című filmet, amikor felfigyelt az egyik falon függő képre, amelyről kiderült, hogy Berény elveszettnek hitt festménye. A Berény-kép korábban egy szappanoperában is “szerepelt”, mielőtt a szakembernek sikerült azonosítania és ötévnyi munkával hazahoznia. A képet 2014 végén árverezték el, rekordáron, 70 millió forintért kelt el. Az életmű egy másik kiemelkedő darabja, a 109 év lappangás után előkerült Monacói tengerpart 2015-ben 55 millió forintért talált gazdára.