A látványosabb, hosszan tartó csatákért növesztettek hájréteget az ókori gladiátorok
2018. június 19. 18:47 Múlt-kor
Akár az antik mozaikokon szereplő ábrázolásokra tekintünk, akár egy hollywoodi filmet nézünk, a gladiátorok jellemzően duzzadó izmaikkal és tökéletes, szálkás megjelenésükkel tűnnek fel. A valóságban azonban mindez korántsem volt így a legújabb kutatási eredmények alapján.
1993-ban a mai Törökország nyugati partjainál fekvő Epheszosz romvárosának feltárása során a régészek egy rendkívüli felfedezést tettek. Előkerült egy tömegsír, amelyet egy márvány táblával zártak le. A táblát különféle, gladiátorok küzdelmét ábrázoló faragások díszítik, így a kutatók arra a következtésre jutottak, hogy a sír a városban meghalt gladiátorok nyughelye volt.
A sírhely 67 felnőtt férfi és egy nő maradványait tartalmazta, akik valamikor a 2-3. század folyamán élhettek. A csontvázak közül ugyan egyik sem maradt meg teljes egészében, a koponyák, fogak, kéz- és lábcsontok bőséges anyagot szolgáltattak a kutatóknak. A közelmúltban például a bécsi Orvostudományi Egyetem antropológusai vizsgálták meg a gladiátorcsontokat, majd azokat összehasonlították Epheszosz többi lakóinak maradványaival. Az elemzés pedig egészen meglepő eredményeket hozott.
Az osztrák kutatók által alkalmazott izotópos vizsgálat ugyanis alkalmas arra, hogy a csontokban fellelhető anyagok azonosítása révén rekonstruálja a régen élt emberek étrendjét, már ami, annak általános összetételét illeti. Kiderült, hogy a gladiátorok viszonylag kevés állati húsból származó proteint fogyasztottak, ugyanakkor rendkívül sok szénhidrátgazdag hüvelyes növényt (például babot) és gabonafélét ettek.
Mindez egyébként megerősíti az 1. században élt – és a Vezúv kitörésekor, Pompeji lakosainak mentése során életét vesztett – Idősebb Plinius egyik feljegyzését is. Az ókori tudós Naturalis Historia című művében ugyanis hordearii néven emlegeti a gladiátorokat, ami magyarra lefordítva annyit tesz, mint „árpazabálók”.
A manapság izmos, szálkás testű harcosokként ábrázolt gladiátorok hasán és mellkasán a valóságban így valójában egy remegős zsírréteg volt található. A kutatók szerint ez a fajta táplálkozás nagyon is tudatos célt szolgált. A zsírréteg ugyanis természetes védőréteget nyújtott a harcosok számára, hiszen így az arénában szerzett vágások kisebb eséllyel érték el az idegvégződéseket és a létfontosságú szerveket.
A szinte teljesen vegetáriánus étrendet a harcos rabszolgákat képző gladiátoriskolákban minden bizonnyal elő is írták számukra. A testesebb gladiátorok ugyanis nem csak védettebbek voltak, de ennek megfelelően látványosabb harcot is tudtak produkálni az arénában. Egy-egy ilyen – végeredményben nem annyira mélyre jutó – vágás után ugyanis akár még vérben fürödve is képesek voltak továbbmenni és harcolni.
A csontok vizsgálata egy másik ókori értesülést is megerősített a gladiátorok táplálkozásáról. Feljegyezték ugyanis, hogy a harcosok rendszeresen „hamufőzetet” ittak. Ez valamilyen kalciumos táplálékkiegészítő-ital lehetett, amelyet a kutatók szerint elégetett növények vagy csontok hamvaiból készítettek. A kalcium kísérője a stroncium, amely pedig beépül a csontokba is. Az epheszoszi maradványok összehasonlítása során pedig a legnagyobb eltérést épp ez jelentette a gladiátor és nem-gladiátor csontok között: előbbiekben elképesztően magas volt a stroncium aránya, ami a kutatók szerint a rendszeres, nagy mennyiségű kalciumbevitel eredménye volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
