Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Katolikus Ferdinánd 500 éves kódolt levelezését fejtették meg hírszerzők

2018. február 5. 11:35 MTI

Katolikus Ferdinánd spanyol uralkodó 500 éves titkos levelezését fejtette meg a spanyol nemzeti hírszerzési központ (CNI).

<

A spanyol király 1502 és 1503 között folytatott kódolt levelezést hadvezérével, Gonzalo Fernández de Córdoba y Aguilarral, aki "El Gran Capitán" (a nagy kapitány) néven vált közismerté, mint az egyesített fegyvernemek taktikájának bevezetője.

A spanyol hírszerzők mintegy fél évig dolgoztak a több mint 200 szimbólumot tartalmazó négy levél megfejtésén, amelyekben az uralkodó a nápolyi háborúkkal kapcsolatban küldött utasításokat a kapitánynak.

Jesús Ansón Soro, a toledói katonai múzeum szakértője szerint a király további csapatbevonásokról, adók beszedéséről és azok kezeléséről rendelkezett, és emellett szorgalmazta például azt is, hogy a spanyol katonák vegyenek feleségül özvegyeket a nápolyi királyságból, így fokozzák a spanyolok társadalmi integrációját.

A király által használt titkosírásban néhány jel egy-egy betűt jelentett, míg mások teljes szavakat, és voltak olyan szimbólumok is, amelyekhez nem társult jelentés.

A levelekben nem volt tördelés sem, folyamatosan írták, hogy ezzel is nehezítsék a dekódolást - mutatott rá a szakember, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a dokumentumok különlegességét fokozza: az uralkodó saját kezűleg írta azokat, ami nem volt jellemző abban korban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Katolikus Ferdinánd 500 éves kódolt levelezését fejtették meg hírszerzők

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra