Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nyolc évtizede őrzi a szatmári táncok hagyományait a Fergeteges Táncegyüttes

2017. szeptember 5. 16:01 MTI

Nyolcvanéves a Fergeteges Táncegyüttes. A Németh Lili által alapított szatmári formáció manapság is rendszeresen fellép. A kezdeti időkben Gyöngyösbokrétának nevezett együttesből még él az egyik alapító, Zsiga bácsi, aki 93 éves és tíz évvel ezelőtt a csapat 70. születésnapján még táncolt.

<

„Nagyanyám barátai, köztük Pécsi Manó volt országgyűlési képviselő és Tisza Lajos gróf ösztönzésére 1937-ben Ököritófülpösön alakította meg a táncegyüttest. A cél az volt, hogy ne hagyja veszendőbe menni és gyűjtse össze a szatmári táncokat. Elment az öregekhez, a juhászokhoz, és leírta a tánclépéseket” - mondta Sulyokné Péterffy Nóra, az 1972-ben elhunyt Németh Lili unokája az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti adásában.

Hozzátette: Németh Lili jómódú, birtokos családból származott, megengedhette magának, hogy a tánccal foglalkozzon, emellett hét nyelven beszélt és versenylovas is volt.

Kajus László, a Fergeteges jelenlegi vezetője kitért arra, hogy a kezdeti időkben Gyöngyösbokrétának nevezett együttesből még él az egyik alapító, Zsiga bácsi, aki 93 éves és tíz évvel ezelőtt a csapat 70. születésnapján még táncolt. „Ma is fontos, hogy tovább tudjuk adni a fiataloknak a hagyományt. Nagy érték van a kezünkben és kötelességünk átörökíteni azt” - fogalmazott Kajus László.

A jelenleg negyventagú táncegyüttes leginkább falunapokon lép fel, de a Fergeteges járt már Franciaországban, Belgiumban, Kárpátalján és Romániában is. A szatmári mellett táncolnak például mezőségit, kalotaszegit, dél-alföldit, nagykónyi verbunkos és kampóstáncot is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nyolc évtizede őrzi a szatmári táncok hagyományait a Fergeteges Táncegyüttes

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra