A tetőfedő munkás, aki az NDK első emberévé vált

2016. augusztus 25. 08:23 MTI

Egy Saar-vidéki szegény szénbányász családjában született, eredeti foglalkozására nézve tetőfedő volt. Kommunista funkcionáriusi pályafutását tízéves korában az ifjúkommunista mozgalomban kezdte, hét évvel később a kommunista párt teljes jogú tagja lett. A tehetséges ifjút 1930-ban egy évre a moszkvai pártakadémiára küldték, ettől kezdve élete végéig főfoglalkozású forradalmár, majd politikus maradt. Németországban 1933-ban Hitler jutott hatalomra, aki azonnal betiltotta a kommunista pártot, Honecker ezután az illegalitásban ténykedett. 1935-ben letartóztatták, s tíz évig, a második világháború végéig náci fegyházban ült. A háború után csatlakozott a Moszkvából hazatérő Walter Ulbricht frakciójához, s az 1946-ban a munkáspártok egyesítéséből létrejött állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) egyik első tagkönyvének birtokosa lett.

Az NDK 1949-es kikiáltása után a párt központi bizottságának titkára, 1958-tól a mindenható politikai bizottság tagja volt. Egy ideig a keletnémet kommunista ifjúsági szervezetet vezette, majd a biztonsági ügyek felelősévé nevezték ki. E minőségében ő irányította a hidegháború jelképévé lett berlini fal felépítését, az 1961. augusztus 13-i eseményekről büszkén vallott 1980-ban megjelent emlékirataiban. Még azt is kijelentette, hogy a fal száz év múlva is állni fog, de szerencsére nem lett igaza - az Európa megosztottságát megtestesítő fal 1989 novemberében leomlott.

A fal megépítése után tíz évvel, 1971-ben csöndes puccsal megdöntötte Ulbricht hatalmát, ezután 18 évig állt az NSZEP élén és 13 évig államfő is volt. Vezetése alatt az NDK megpróbálta megvalósítani a "fogyasztói szocializmust", amely a többi szocialista országhoz képest magas életszínvonalat, stabilitást, lakásépítéseket jelentett. Honeckernek a külpolitikában sikerült elérnie az NDK nemzetközi elismertetését, s 1987-ben államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták hivatalos látogatásán a másik német államban, az NSZK-ban. Ugyanakkor az ellenzékre keményen lecsaptak, s a kemény valutában mindig szűkölködő NDK szó szerint eladta az NSZK-nak a politikai foglyokat. Az élet minden területét behálózták a rettegett titkosrendőrség, a Stasi csápjai, emberek, családok tízezreinek életét tették tönkre, keserítették meg.

A keményvonalas nézeteiből élete végéig jottányit sem engedő Honecker hibásnak minősítette a szovjet peresztrojkát és glasznosztyot, visszautasította a reformoknak még a gondolatát is. A keletnémet rezsim azonban 1988 szeptembere után, amikor a magyar vezetés szabad utat biztosított a nyugatra vágyó NDK-állampolgároknak, "kétfrontos harcra" kényszerült: egyfelől a maradni vágyó, "jobb" NDK-t akaró és egyre erősebb ellenzékkel, másfelől a "konzummenekülőkkel", s rövid idő alatt összeomlott.

Honeckert 1989. október 18-án az NSZEP PB ülésén lemondatták, egy hónappal később saját elvtársai indítottak ellene eljárást és egy napra őrizetbe is vették. A néhány hete még mindenható politikusnak csak egy evangélikus pap adott menedéket, ezután a berlini szovjet katonai kórházba, tehát idegen felségterületre került, innen egy év múlva a végnapjait élő Szovjetunióba vitték. A szovjet, később az orosz és a német hatóságok közötti hosszú jogi kötélhúzás után 1992-ben hozták vissza Németországba, ahol első éjszakáját ugyanabban a börtönben töltötte, ahol Hitler alatt raboskodott. Honecker moszkvai hónapjai alatt is tett arról, hogy otthon beszéljenek róla: kezdeményezte bankszámlájának átutalását és panaszt is intézett a német szervekhez, hogy visszatartják nyugdíját.

A per ellene és vezetőtársai ellen 1992 novemberében kezdődött, a 75 vádpont többsége a berlini falnál, a német-német határon eldördült lövésekhez kapcsolódott. Az eljárást Honecker elhatalmasodó májrákjára hivatkozva 1993 januárjában gyakorlatilag beszüntették, majd kiengedték Chilében élő lányához. Az egykori NDK egykori rettegett első embere száműzetésben hunyt el 1994. május 29-én, 81 éves korában. Bár Honeckert soha nem ítélték el, a lehető legnagyobb büntetés az volt számára, hogy meg kellett érnie az NDK bukását.