Bűncselekményekkel próbálta előteremteni a drogokra való pénzt a zűrös életű német író

2016. július 21. 11:23 MTI

Eredeti neve Rudolf Ditzen volt, művésznevét két Grimm-meséből vette, a Szerencsés Jancsiból (innen jött a Hans) és A libapásztorlányból, az utóbbiban szereplő beszélő lovat hívták Falladának. Értelmiségi családból származott, apja neves jogász, a legfelsőbb bíróság tagja volt, aki a zene és az irodalom szeretetére nevelte szintén jogásznak szánt fiát. A család sokáig Lipcsében és Berlinben élt, az apa és a fiú kapcsolata azonban egyre fagyosabb lett, ahogy Rudolf számára világossá vált, hogy nem akar jogi tanulmányokat folytatni. Már fiatal iskolásként csatlakozott a Wandervogel nevű társasághoz, amely nagy túrákat szervezett a fiataloknak és amelyet - a polgári értékeket úgymond tagadó nézetei miatt - a szülők és a tanárok veszélyesnek tartottak a résztvevők számára.

Az érzékeny lelkű fiatalember rengeteget olvasott, Flaubert, Zola, Daudet és Maupassant művein már gyerekként túljutott. A realista, naturalista irányzat mellett kedvencei voltak Karl May kalandregényei is, felnőttként összegyűjtötte May 57 kötetes életművét. Gimnáziumi tanulmányai utolsó évét Rudolfstadtban, a fejedelmi gimnáziumban fejezte volna be, de egy tragédia megakadályozta ebben. 1911. október 17-én párbajnak álcázott öngyilkosságot kísérelt meg Hans Dietrich von Necker barátjával együtt. Von Necker meghalt, Ditzen súlyos sérülésekkel életben maradt, de emberölés vádjával nyomozás indult ellene, majd pszichiátriai kivizsgálásra és kezelésre Jénába szállították.

A gimnáziumot nem fejezte be, később Thüringiában mezőgazdaságtanból szerzett végzettséget. Az I. világháború idején katonának jelentkezett, de alkalmatlannak nyilvánították. 1916-ban a stettini (szczeczini) agrárkamaránál kapott állást, majd a fővárosban a burgonyatermelők szervezeténél tudományos munkatársként dolgozott. Közben fokozatosan az ital és a kábítószer rabjává vált, többször vett részt elvonókúrán. A világháború után a legkülönbözőbb munkák révén próbált a felszínen maradni, dolgozott eladóként, ingatlanügynökként, hivatalnokként és élelmiszerkereskedőként.

Első regényeit 1920 és 1922 között írta, előbb az önéletrajzi ihletésű Der junge Goedeschal című könyve készült el, majd ezt követte az Anton és Gerda. Második műve után évekig hallgatott, morfiumfüggősége miatt képtelen volt írni. Egyre mélyebbre süllyedt, kétszer is börtönbüntetést róttak ki rá, amikor a kábítószerre való pénzt bűncselekményekkel próbálta előteremteni. Ha nem volt börtönben, elvonókúrákon esett át. A húszas évek végén sikerült egyenesbe hoznia életét. 1929-ben megnősült, felesége, a munkásosztálybeli Anna Margarete Issel adta vissza erejét az íráshoz. Holsteinbe költöztek, ahol egy újság szerkesztőjeként dolgozott, majd Berlinbe települtek át. Itt született első fiuk, Ulrich, akit aztán Lore és Achim követett.

Hosszú szünet után, 1931-ben készült el harmadik regénye, a Bauern, Bonzen und Bomben, amelyet egy évvel később a nemzetközi sikert meghozó Mi lesz veled, emberke? követett. A húszas évek végén játszódó történet egy, a nagy gazdasági világválság következtében egyre mélyebbre süllyedő házaspár történetét meséli el: a pár a megalázottság ellenére is minden erejével igyekszik megőrizni emberségét. Kritikusok szerint Fallada írói tehetsége a weimari Németország társadalmi viszonyait bemutató regényben jutott leginkább érvényre. A könyvről - amelyet kétszer is megfilmesítettek - a pályatársak - Thomas Mann, Hermann Hesse - is elismerően nyilatkoztak.

A harmincas években - amikor a fasiszta kritikusok előző műveit elutasították - a politika szempontjából ártalmatlan, szórakoztató irodalom felé fordult, hogy megélhetését biztosítsa. 1938-ban gyerekkönyvet jelentetett meg: a Geschichten aus der Murkelei sok nemzedék számára klasszikusként szolgált. A harmincas évek második felében több regényt is írt, köztük a Farkas a farkasok között címűt.

Szocialista politikai nézetei nem fértek meg a nemzetiszocialista politikai vezetés elveivel (1933-ban le is tartóztatta az SA), így visszavonult vidékre, Feldbergbe. Helyzetének ellehetetlenülése annyira megviselte, hogy újra inni kezdett, a morfiumra is visszaszokott, majd egy lövöldözés miatt újra elmegyógyintézetbe került. Feleségével is elmérgesedett a viszonya, ezért 1944-ben közös megegyezéssel elváltak.

A II. világháború végén a szovjetek kinevezték Feldberg polgármesterévé. Még 1945-ben elhagyta a várost, Berlinbe költözött, és újra megnősült. Második feleségével, Ursula Loschsal a város keleti részében telepedtek le, ahol Fallada a rádió munkatársaként, illetve az Aufbau című lap újságírójaként dolgozott. 1946-ban jelent meg utolsó jelentős műve, a Halálodra magad maradsz című regény, amelyben egy munkásosztálybeli házaspárnak a Gestapóval szembeni drámai küzdelmét írta meg.

A tragikus sorsú írót 1947-ben alkohol- és morfinfüggősége miatt a berlin-niederschönhauseni kórházban kezelték. Itt halt meg 54 évesen szívelégtelenség következtében, és nem kábítószer-túladagolásban, mint ahogy a különböző legendák tudni vélték. Der Alpdruck című könyve már halála után látott napvilágot, ebben arról a bűntudatról ír, amelyet azok a túlélő németek éreznek, akik átvészelték a náci rendszert, majd annak legyőzését.