Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

10 érdekesség Mao Ce-tungról

2016. január 21. 08:33

<

1. A kínai polgárháború alatt a részben Mao által vezetett Kínai Kommunista Párt Vörös Hadseregének stratégiai visszavonulása, a hosszú menetelés sikeresnek bizonyult, a sereg azonban az állomány mintegy 90 százalékát elvesztette. A katonák a Mao életrajzírója által közzétette adatok szerint 12 500 kilométert tettek meg, 2003-ban két brit kutató azonban legyalogolta ugyanezt a távot, amely, mint kiderült, valójában 6000 kilométer volt.

2. Mao a nagy ugrás néven ismertté vált mozgalom segítségével 1958 és 1961 között megkísérelte az alapvetően mezőgazdasági jellegű Kína fejlett ipari országgá történő átalakítását. A teljes kudarccal végződő program a kínai történelem egyik legnagyobb éhínségéhez vezetett, amely során a legóvatosabb becslések szerint is 18 millióan, egyes adatok szerint pedig 45 millióan haltak éhen. 

3. Mao 1958-ban úgy állt bosszút a szerinte őt a Szovjetunióban nem megfelelő módon fogadó Hruscsovon, hogy egy uszodában találkozott vele, holott tudta, hogy a szovjet vezető nem tud úszni. Mao élvezettel figyelte, ahogy Hruscsov úszószárnnyal is csak szánalmasan kapálózik a vízben.

4. Mao egy amerikaiakkal folytatott tárgyaláson felajánlotta Kissingernek, hogy több tízezer nőt elküld az USA-nak, mondván, nőből nagy „felesleg” van Kínában. Nem sokkal később tízmillióra emelte a tétet, de később megmondták neki, hogy a felajánlás nem volt teljesen illendő, így ezt a részt végül törölték a jegyzőkönyvből

5. A Mao által az ellenfeleivel való leszámolás érdekében indított kulturális forradalom (1966-1976) alatt Vörös könyvecske című munkájából mindenkinek magával kellett egyet hordania, aki el akarta elkerülni a letartóztatást. A kulturális forradalom ideje alatt felnövők a mai napig fejből tudják a könyv tartalmát.

6. A 65 idegen nyelvre lefordított Vörös könyvecske a világon összesen 800-900 millió példányban kelt el, ezzel előkelő helyet foglal el a legtöbb példányban eladott bestsellerek listáján. Csak ebből a művéből 6,5 milliárdot nyomtak ki.

7. Bebalzsamozásakor kétszer annyi formaldehidet fecskendeztek Mao testébe, mint kellett volna. Miután egyéb problémák is felmerültek, sokaknak meggyőződése, hogy a Tienanmen téri múzeumban csak egy viaszmásolat található.

8. Az 1980-as évek elején a Teng Hsziao-ping nevével fémjelzett új kommunista vezetés által megfogalmazott, máig érvényben lévő hivatalos álláspont szerint Mao tevékenysége 70 százalékban jó volt, 30 százalékban rossz.

9. Mao az évek során sokak szemében egyfajta isteni figurává magasztosult, és sokan sírják vissza uralma éveit. Egy 2008-as felmérés szerint a városi családok 11,5 százalékának otthonában található Mao-szoborral díszített házi oltár.

10. Mao születésének századik évfordulója (1993) környékén egy Mao-képpel felszerelkezett teherautósofőr csodával határos módon túlélt egy balesetet. Azóta a taxi- és teherautósofőrök gyakran akasztanak Mao-képet járművük visszapillantó tükrére. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 érdekesség Mao Ce-tungról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra