Már kőkorszaki őseink is építettek ökoházakat

2015. október 30. 17:45

A projekt vezetője, David Jacques kifejtette, a felfedezés arra késztetheti a tudóstársadalmat, hogy felülvizsgálja a Stonehenge-dzsel kapcsolatos nézeteit. A kutató emellett kifejezte abbéli félelmét, hogy a kormány terve, miszerint a világörökségi helyszín alatt készül átvezetni az A303-as út tehermentesítésére szánt 2,9 kilométeres alagutat, komolyan megrongálhatja, rosszabb esetben pedig akár el is törölheti a Föld színéről a lelőhelyet. 

A régészek szerint a ház falát egy hatalmas, kovakővel kirakott, kidőlt fa törzse szolgáltatta. A fa által hagyott gödröt kövekkel rakták ki, és mintegy tíz méterrel arrébb egy faoszlopot vertek a földbe, hogy ennek segítségével húzzák fel az otthon fölé a nádfedeles vagy állatbőrből készült tetőt. A vadászó-gyűjtögetők tűzrakóhelyüket jól láthatóan a tetőtől távol alakították ki. Otthonukat éjszakánként – a mai hőtárolós kályhákhoz hasonlóan – nagy, felmelegített kövek segítségével tartották melegen. Mindez arra utal, hogy a középső kőkorszak embere magasabb fejlettségi szinten állt, mint azt a kutatók korábban gondolták. A bizonyítékok azt mutatják, hogy őseink kiválóan alkalmazkodtak a környezetükhöz, és rendkívüli ügyességgel használták ki a természet kínálta előnyöket.

A fatörzs szénizotópos vizsgálata alapján kiderült, hogy a lelet az i. e. 4336 és 4246 közötti időpontra, vagyis a késő mezolitikum-kora neolitikum időszakára datálható. Mint Jacques kifejtette, a felfedezés arra vezetheti a tudósokat, hogy felülvizsgálják korábbi álláspontjukat, miszerint a Stonehenge kontinensről érkező építői érintetlen területre érkeztek, mivel úgy tűnik, a területen a viszonylag távoli múltba visszavezethető kultúrával rendelkező mezolitikumi közösséggel találkozhattak. Mint a kutató kifejtette, ha alaposabban megvizsgáljuk a rituális épületegyüttes megépítésének körülményeit, többet megtudhatunk a mezolitikum emberéről, mint korábban gondoltuk. 

A Buckingham Egyetem kutatóinak Blick Meadnél (Stonehenge első építőinek táboránál) folytatott ásatásait közel egy évtizede vezető Jacques úgy véli, a terület kulcsfontosságú lehet a Nagy-Britanniában letelepedett első közösségek életmódjának kutatása szempontjából. A régészek i. e. 7600-ra (amikor Nagy-Britannia még nem volt sziget), valamint az i. e. 4246-ra datálható leletre is rábukkantak a területen. A lelőhelyen találtak többek között bölény-, lazac- és pisztránglakomákra utaló nyomokat, de mezolitikumi őseink a békacombot sem vetették meg, mintegy 8 évezreddel azelőtt, hogy az a francia konyha egyik ínyencfogásává vált volna.

Az UNESCO, valamint a Műemlékek és Történeti Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) tisztviselői szerdán ellátogattak a lelőhelyre, és Jacques-kal, valamint csapatával együtt ki fogják értékelni a látottakat. Jacques komolyan aggódik az A303-as út tehermentesítésére szánt alagút megépítése miatt. Mint kifejtette, az az érzékenység, ahogyan a mezolitikum embere viszonyult a környezetéhez, éles ellentétben áll azzal, ahogyan a 21. század brit kormányai közelítenek a kérdéshez, mivel azt szeretnék elérni, hogy a természet és a történelem alkalmazkodjon a mi szükségleteinkhez, és nem fordítva. A kutató azonban reméli, a kormány végül fel fogja ismerni a lelőhely történelmi kutatásban játszott fontos szerepét. Nem mindenki ért azonban egyet Jacques-kal. Az alagút megépítésének számos támogatója van a szakmán belül: többek között a Historic England és az English Heritage nevű szervezet is a kezdeményezés mellé állt.