A kalózkirály, akinek örökre nyoma veszett

2015. szeptember 11. 17:30

Bár Henry Every nem olyan híres, mint Feketeszakáll vagy Bartholomew Roberts, tettei minden bizonnyal sokakat ösztönöztek arra, hogy kardot ragadjanak, és a Jolly Roger (a kalózok lobogója) alatt nekivágjanak a tengereknek. Every kétéves pályafutása alatt bandájával együtt tucatnyi hajót fosztott ki, és hatalmas összegeket zsákmányolt. Tettei dalokat, regényeket és drámákat ihlettek, többek között a The Successful Pyrate (A sikeres kalóz) címmel Londonban éveken át játszott színművet. Every mindezt ráadásul úgy érte el, hogy nem ölték meg, de még csak el sem fogták.

Every gyermekkoráról keveset tudunk, annyi bizonyos, hogy már nagyon fiatalon nekivágott a tengernek, és feltehetően a királyi haditengerészetnél szolgált, mielőtt az 1690-es évek elején felcsapott volna rabszolga-kereskedőnek. 1693-ban tűnik fel ismét a forrásokban, mint a II. Károly, egy, a hajó névadója, a spanyol király megbízásából a karibi francia vitorlásokat fosztogató hajó elsőtisztje. Az akció nagyon lassan indult be: a legénység hónapokon át várakozott egy spanyol kikötőben anélkül, hogy kifizették volna. Every 1694 májusában a kalózok rossz közérzetét kihasználva lázadást szított, és a hajó kapitányának kiáltotta ki magát.

Miután a hajót átkeresztelték Fancy névre, Every a legénységgel együtt nekivágott Afrika déli partjainak. Az újdonsült kalózok a Zöld-foki-szigeteknél kifosztottak három kereskedelmi hajót, majd a következő hónapokban az afrikai partok mentén folytatták – főként francia és dán hajók kárára – zsákmányszerző akcióikat. Mire 1695 közepére elérték Madagaszkár partjait, a Fancy legénysége már mintegy 150 főből állt. Every tekintélye minden egyes rajtaütéssel egyre nőtt, nemsokára pedig egy minden korábbinál nagyobb zsákmánnyal kecsegtető akció körvonalai bontakoztak kia kalózok előtt. Every tudomására jutott ugyanis, hogy a Mogul Birodalom egyik flottája a közeljövőben készül kihajózni a Vörös-tengeri Mokha kikötőjéből az indiai szubkontinensen található Szúrat felé. Kitudódott, hogy a flotta a hádzsról, vagyis a mekkai zarándoklatról hazatérő férfiak mellett számos tehetős kereskedővel a hajók fedélzetein indul majd útnak.

Every és kalózai 1695 augusztusában hajóztak el a Vörös-tengerhez, hogy rajtaüssenek a flottán. A csapat a nagyszabású támadás sikere érdekében több kalózhajóval, többek között a hírhedt Thomas Tew vezette amerikai Amityvel is összefogott. Néhány nappal később a kalózok a nyílt óceánon valóban megpillantották a 25 hajóból álló flottát. Azonnal üldözőbe vették a hajórajt, azokat a vitorlásokat pedig, amelyek nem voltak alkalmasak a hajszára, otthagyták vagy felégették. A hajók többsége kihátrált Every és csapata mögül, a Fancy azonban utolérte az egyik, Fath Mahmamadi névre hallgató kísérőhajót. Rövid tűzharc után a legénység megadta magát, a kalózok pedig mintegy 50 ezer font értékű arannyal és ezüsttel lettek gazdagabbak.

Every és társai ezután is folytatták a „vadászatot”, és az üldözést folytató három hajó szeptember 7-én utolérte a flotta legértékesebb vitorlását, a Ganj-i-Sawai névre keresztelt zászlóshajót. A Fath Madhmamadival ellentétben azonban India legnagyobb, több ágyúval felszerelt és több mint 400 lövésszel rendelkező hajója komoly ellenállást fejthetett volna ki, végül azonban nem így történt. Bár Every nagy kockázatot vállalt a támadással, az offenzíva sikeresnek bizonyult. Egy ágyúgolyó rögtön az ütközet elején kettévágta a Ganj-i-Sawai főárbocát, miután pedig az egyik tüzérségi fegyver is meghibásodott és felrobbant, az indiai flotta gyöngyszemén teljes zűrzavar lett úrrá. A Fancy ezután a komoly problémákkal küzdő hajó mellé siklott, és a legénység több tagja is megrohanta a Ganj-i-Sawait. Közelharc kezdődött, de az indiai katonák végül – miután a kapitányuk elhagyta őket – meghátráltak. Egy visszaemlékezés szerint a gyáva vezető a fedélzet alatt húzódott meg, és rabszolganők egy csoportját küldte maga helyett harcolni.

Miután Every és csapata megtörte a vezető nélkül maradt katonaság ellenállását, kifosztották a zászlóshajót és kegyetlenkedni kezdtek az utasokkal. A férfiakat levetkőztették, megkínozták és megölték, a nőket pedig – többek között a nagymogul egy idős rokonát – többször is megerőszakolták. A kalózok egy hét fosztogatás és rombolás után magukra hagyták a hajó utasait. A nők közül sokan a tengerbe vetették magukat, mások pedig kések és tőrök segítségével lettek öngyilkosok. A támadás alatt rabolt kincsek értéke összesen 325 és 600 ezer font között mozgott, amely mai értékén több tízmillió fontnak felel meg. Miután a kalózok elosztották maguk között a zsákmányt, a Bahamák felé vették az irányt. New Providence-hez érve rabszolgáknak adták ki magukat, és a bebocsátás érdekében lefizették a sziget kormányzóját.

Miközben pedig a kalózok a New Providence-i kocsmák vendégszeretetét élvezték, az angol hatóságok a támadásuk következtében előállt politikai krízis megoldásán fáradoztak. Aurangzeb nagymogul a Brit-Kelet-indiai Társaság több, összeesküvéssel vádolt magas rangú tisztviselőjét is letartóztatta. A társaság vezetői – félve tőle, hogy az indiaiak felmondhatják az optimális feltételekkel megkötött kereskedelmi szerződéseket – kárpótlást fizettek az uralkodónak és megígérték, hogy a kalózokat bíróság elé állítják. A Brit-Kelet-indiai Társaság és a brit haditengerészet hajói hamarosan a Fancy keresésére indultak, Every fejére pedig magas vérdíjat tűztek ki.

A jutalmat azonban senki sem kapta meg. Every és kalózai egy rövid karibi tartózkodás után szétszóródtak, és bár néhányukat megtalálták és kivégezték, a többségnek sikerült az amerikai gyarmatokra vagy Európába szökni. Every sorsa mindmáig rejtély. Bár valószínűleg Bridgeman néven Írországba hajózott, innentől kezdve nyoma veszett a kutatók elől. Kortársai közül sokan úgy gondolták, hogy egy eldugott helyen élvezi a zsákmánya által biztosított édes életet, később pedig elterjedt a hír, hogy Madagaszkáron épített fel egy „kalózparadicsomot”. Évekkel később egy újabb történet kezdett el keringeni, miszerint Every visszatért Angliába, ahol korrupt kereskedők kiforgatták a pénzéből, és a „kalózkirály” végül koldusszegényen és névtelenül halt meg.