Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A "sivatagi Manhattan" is felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára

2015. július 3. 15:14 MTI

Felvette az UNESCO a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára a jemeni Szanaa és Sibám városát, amelyekre a síita fegyveresek és a kormánypárti erők összecsapásai miatt leselkedik veszély.

<

Jemen fővárosának, Szanaának az óvárosa súlyosan megrongálódott a fegyveres konfliktusban - hangsúlyozta csütörtöki közleményében az ENSZ kulturális szervezete. Jemenben Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök hívei és a 2014-ben jelentős területeket az ellenőrzésük alá vonó húszi lázadók állnak harcban egymással. Március óta a Szaúd-Arábia vezette arab szövetségesek hajtanak végre légitámadásokat az országban azzal a céllal, hogy megakadályozzák a lázadókat az ország teljes területének elfoglalásában.

A jemeni építészetre jellemző fővárosi festett és díszített ablaküvegek és kapuk nagy része elpusztult vagy megrongálódott - mutatott rá az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, amely sajnálatát és aggodalmát fejezte ki a gazdag múltú és műemlékekben gazdag muszlim várost sújtó pusztítások miatt. 

Sibám óvárosa - amely XVI. században épült egy sziklás kiszögellésre - és az óvárost körülvevő fal is felkerült az UNESCO veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. A konfliktus jelentette veszélyeken kívül a város, amely toronyformájú építményeinek köszönhetően a Sivatagi Manhattanként is emlegetnek, állagmegóvási és kezelési problémákkal is küzd - közölte az UNESCO. Vasárnap kezdődött Bonnban az UNESCO világörökségi bizottságának 39. ülése, amelyen július 8-ig döntenek több mint 30 jelölt felvételéről az emberiség világörökségi listájára.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A "sivatagi Manhattan" is felkerült a veszélyeztetett helyszínek listájára

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra