Az ügynök, aki három titkosszolgálatnak dolgozott
2012. április 3. 20:02
A következmények
Stiller 1979 januárjában megszökött az NDK-ból, árulása során közel 60 ügynök bukott le, vagy kényszerült visszamenekülni az NDK-ba, azonban ennél is nagyobb károkat és hosszú távú hatásokat okozott az IM-hálózat létének, illetve szervezési elveinek ismertté válása. A Stasi számára talán legsúlyosabb veszteséget a brüsszeli NATO-főtitkárságon dolgozó titkárnőről, Ursel Lorenzenről szóló adatok kiszivárgása jelentette, akit még sikerült időben visszaszöktetni az NDK-ba, ahol magas kitüntetést kapott munkájáért a HV A vezetőjétől, Markus Wolftól. Stiller akcióját követően nemcsak az NSZK-ban működtetett IM-hálózat szervezését és működését kellett teljesen új alapokra helyeznie az MfS-nek, hanem a szervezeten belüli belső bizalom is megrendült, az addig alig kontrollált főállású tiszteknek is folyamatos és egyre szigorúbb ellenőrzéssel kellett számolniuk.
A kötet főszereplőjét saját kollégái próbálják leleplezni, majd pedig elfogni, „hősünknek” saját kollégáit kell kijátszania, sokszor úgy, hogy rejtjeles üzeneteit a Stasi ne értse, a BND viszont ne értse félre. A Stasi tevékenységével kapcsolatos visszaemlékezések között talán teljesen egyedülálló, hogy egy egykori Stasi-tiszt ilyen nyíltan vállalja a múltját. A szerző mai helyzetét természetesen megkönnyíti, hogy tevékenységével – a Stasi akkori szempontjából nézve: árulásával – kijátszotta a gyűlölt állambiztonságot, annak működésében jelentős zavart okozott, az NSZK-ban működő ügynökök tucatjait leplezte le, illetve évekre ellehetetlenítette munkájukat. Az olvasó pedig akár megkedveli a kalandvágyó tisztet, akár nem, azon kezd merengeni: hány politikai névtelent kényszerített a 20. századi újbarbarizmus a „senki földjén való” létformák váltogatására?
Kétséges azonban, hogy a Stasi – vagy bármely más állambiztonsági szerv – bonyolult szervezeti felépítésében járatlan olvasó számára követhetőek-e az események anélkül, hogy ismerné azoknak az ügyosztályoknak a feladatkörét, amelyeket Stiller érint a történet során. A kötet végén található ugyan egy, a rövidítéseket feloldó és azokat magyarul is tartalmazó jegyzék, azonban ebben nem szerepelnek azok a főosztályok, amelyeket csak a számuk azonosít. (Például a HA II., vagyis a kémelhárítás, a HA VI., az utas- és turistaforgalom ellenőrzéséért felelős főosztály, illetve a HA XVIII. a gazdaság területéért felelős részleg, valamint az Abteilung 26., a telefonlehallgatást irányító osztály.)
A könyv másik gyenge pontja a fordítás, amely sokszor csak döcögős, de egy-két ponton egészen képtelen megoldásokat eredményezett. Elképzelni sem tudom, hogyan lett a német „Spionageabwehr”, vagyis „kémelhárítás” kifejezésből „ellenkémkedés” a magyar szövegben… A kötet címének fordítása sem tökéletes: noha a német Agent szó valóban ügynököt jelent, azonban annak mai magyarországi értelmezése inkább a besúgó, a titkos megbízott, míg a könyvben egy főállású hírszerző tisztről van szó. Ha az igényes kiadványairól ismert kiadó nem spórolta volna meg a lektoráltatás időbeli és anyagi vonzatait, akkor mindezek a hibák kiküszöbölhetőek lettek volna.
A Slachta Krisztina által írott teljes recenzió az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóiratában, a Betekintő 2012/1. számában található.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
