Rizsmajegyre írt végrendelet

2012. február 28. 17:56

Az erdélyi végrendelet ritka papírfajtára, egy rizsma címkére íródott. Mi is az a rizsma? Máris a középkor tarka világában találjuk magunkat. A szállítására előkészített, becsomagolt papír mértékegysége. Azon ritka fajta, ami nemzetközi viszonylatban is egységes volt, szemben például a pénz-, űr- vagy hosszmértékekkel. A szó arab eredetű, mint a rongypapír készítése maga is, jelentése köteg, csomag. A hazai szóhasználatba olasz és német közvetítéssel került. Először 1457–58-ban fordul elő egy magyarországi német nyelvű forrásban, amikor vámtételként szerepel a pozsonyi harmincad elszámolásban.

A rizsma úgy jön létre, hogy az átválogatott papír íveket félbe hajtják, koncokba, majd rizsmába rakják. Így kerül a reszelő sajtóba, ahol a széleket leegyengetik, majd rizsmaburokba csomagolják és rizsmacímkével látják el. 24 írópapír-, illetve 25 nyomópapír ív tett egy koncot, 20 konc egy rizsmát, ezekből pedig – nagyobb szállításnál – tízesével készítettek bálát. A rizsma tehát 480 vagy 500 ív papírt jelent, minőségtől függően.

A rizsmacímke nyomtatással készül, ábrája utal a papírmalomra, az ott és akkor használt vízjelre, illetve a malom tulajdonosára. Az itt bemutatott példányon a tulajdonos, Jerzy (Georgius) Sebastian Lubomirski lengyel főúr címerét láthatjuk. A birodalmi hercegi címet is nyert család 1593 és 1745 között töltötte be a – még 1412-ben a lengyel királynak Zsigmond magyar király által elzálogosított – tizenhárom szepesi város örökös sztarosztája (királyi helytartója) méltóságát. Ennek birtokában vonhatták fennhatóságuk alá a területükön működő papírmalmokat is.

Hogyan kerülhet egy végrendelt (testamentaria fassio) egy rizsmacímkére? Azon egyszerű okból, hogy a végrendelkező könyvkötő volt: „Compactor vulgo Könyvkötő János”. Kézre eshetett a másodlagos felhasználásra szánt papírdarab. Minden „hulladékot” gondosan félretettek, újra felhasználtak, mert a papír drága és nehezen beszerezhető volt, a malmok korszakában meglehetősen korlátozott volt a gyártókapacitás is.

Nem csak abban az értelemben és módon takarékoskodtak, ahogy azt ma tesszük, hogy ismét papírt gyártottak belőle – például a kötéstáblákhoz használt nehéz papírokat, papírlemezeket – hanem írtak a hátoldalra, pecsétfelzetet csipkéztek belőle.

A végrendelet maga 1660. április 3-án kelt Kolozsváron, midőn Fejérvári Könyvkötő János Szénási Bálint házában betegeskedett. Sorra vette pénzbeli vagyonát és kintlévőségeit – volt aranypénze, tallérja és poltura pénze is. Ruhatárában – melyet Szebenben, Szíjgyártó Györgynél, az alsó utcában egy ládában tart – található köntös, zöld angliai dolmány és mente, testszín posztó, nyuszttal díszített mente, süveg, öreg, hamuszín selyem övvel. Ebben a ládában egy kőrösbányai asszonynak is van „eggyet mása”.

Szerszámait István deákra – „ki az előt szolgám volt, most Varadon lakik” – hagyja halála esetén azzal a megkötéssel, hogy kötött könyveit – valószínű a raktári készletet és nem személyes köteteit – adja el, az árukat pedig atyafiainak juttassa. Derékalja és paplanja, valamint két vánkosa komaasszonyát illette. Az őt befogadó Szénásira hagyja lovát, lószerszámait, nyerget, pokrócot, öreg szekerét és fegyvereit, kardot, két pisztolyt és lódingot. Váradi Szenci Ábrahámnak harminc forinttal adós, ennek megfizetéséről is rendelkezik.

A végrendelkezés végén az is kiderül, hogy még ép elmével rendelkezett Könyvkötő János javairól, de nem saját kezével jegyezte le. A szöveg elrendezése, a javítások, a „jobb híján" papírválasztás és az, hogy tanúk nélkül, a szokásos formulák elhagyásával tette vallását, sietségről árulkodik. Bár biztosat nem tudunk, valószínű, hogy nem sokkal később meghalt.

A teljes cikk a Magyar Országos Levéltár honlapján található.