Lignitbűnök: a Rákosi-korszak bukott bányamérnök-pere

2011. november 4. 14:42

Az 1945 után meginduló, elsősorban ipari jellegű újjáépítés a hazai gazdaság egyik legfontosabb energiahordozó-forrásává tette a szénbányászatot, amelynek az 1949-ben megváltozott piaci feltételek is nagyobb hangsúlyt adtak. A szénvagyon azonban nem volt korlátlan. Sem az ország természeti adottságai, sem pedig a bányák technikai elmaradottsága nem tette lehetővé, hogy megteremtsék az ötéves terv által meghirdetett vas és acél országát. A politikai érdekeknek alárendelt gazdaságpolitika sikertelenségének magyarázata és kivizsgálása így politikai üggyé vált. De Péter Gábor állambiztonsági gépezete sem tudott bedarálni mindent. Az 1951 és 1954 között zajló ún. bányamérnök-per egyike volt a félresikerült ügyeknek.

A politikai vezetés bűnbakképzéssel akarta megtalálni a vélt felelősöket: Gerő Ernő nehézipari miniszter 1951-ben arra adott utasítást, hogy kutassák fel az erőltetett kitermelés dacára visszaeső ágazat felelőseit. A szénbányászat recessziójának okozóit a „politikailag megbízhatatlan” szakemberekben vélték fellelni. A „burzsoá” bányamérnökök a vádak szerint külföldi felbujtásra szabotázscselekményeket hajtottak végre, bányaszerencsétlenségeket idéztek elő, és szándékosan megsértették a „tervfegyelmet”. A külföldi szálat a Nyugatra emigrált Chorin Ferenc személye szolgáltatta, aki „felbujtóként” adott megbízást a „szabotázsra”. A vádak „valóságalapjához” tartozott, hogy egy 1951-es akadémiai vita során a későbbi gyanúsítottak a felszínhez közel található lignit kifejtése mellett érveltek – hogy a kényszerű tervutasítás előírásainak megfeleljenek –, nem pedig a mélyebben fekvő barna- vagy alapszén nehezebb kitermelését javasolták. Ebből konstruálták meg, hogy a mérnökök gyengébb minőségű szenet akartak kitermeltetni, a jó minőségűt viszont egy óhajtott politikai fordulat utánra tartogatták.

A bizalmas, hálózati nyomozás 1951 májusában kezdődött, az első letartóztatásokra 1952. augusztus 6-án került sor. Az államvédelem által a vizsgálat folyamán letartóztatott összesen tizenhárom gyanúsított mindegyike megbecsült, közismert bányaipari szakember vagy tapasztalt mérnök volt: Vargha Béla, dr. Káposztás Pál, Krupár Géza, Hansági Imre, dr. Vitális Sándor, Dzsida László, dr. Mohi Rezső, Heinrich Henrik, dr. Schmidt Sándor, hogy csak néhány nevet említsünk.

Az ügy ellenőrzése a legmagasabb szinten folyt: Péter Gábor személyesen vett részt kihallgatásokon, Gerő Ernő pedig újabb tárgyi bizonyíték gyűjtésére adott utasítást. Az ÁVH módszerei nem tértek el a korábban megszokottaktól. A nyomozati szakaszban mindennapos volt a testi fenyítés, a lelki ráhatás, a zsarolás, sőt, feltételezhető a gyógyszeres „kezelés” alkalmazása is. A többségükben idősebb letartóztatottaktól a vallomásokat napi rendszerességgel – esetenként 30–40 órán át – kényszerítő eszközökkel csikarták ki. Az ÁVH által vezetett nyomozati szakasz fontos része volt a napi fogdahálózati jelentések begyűjtése a „zárkaspicliktől”.

1953 tavaszán az ÁVH új módszerekkel és új koncepcióval lényegében újrakezdte a vizsgálatot. Nem sokkal később azonban változás állt be: 1953-as Nagy Imre-féle politikai fordulat és a „szocialista törvényesség” meghirdetése ugyanis enyhébb kihallgatási módszereket eredményezett. A vizsgálati főosztály maga ismerte el 1953-ban, hogy „az őrizetesek meg nem engedhető, törvénytelen eszközök alkalmazása után vallottak […], az ügyben olyan dokumentum, amely jogi erővel bírna, nem áll rendelkezésünkre”. A pert viszont, így vagy úgy, de le kellett folytatni, hiszen az államvédelem, illetve a belügy tekintélyéről volt szó.