Horthy Miklós országlásának huszadik évfordulóján különleges kötettel köszöntötték a kormányzót.

„A Gondviselésnek köszönhetően ő ma az a központi erő, mely egyensúlyban tartja a magyar életet. A gyémánttengely, amely körül az ezeréves gépezet forog (…) Benne a hiteltelenek is kénytelenek hinni, az állhatatlanok is kénytelenek megállapodni. Nélküle a magyar tömegek sem a jelent, sem a jövőt nem tudják elképzelni.” E nyálnedvesen sima szavak a jobb stílusra érdemesült írófejedelem, Herczeg Ferenc tolla alól szaladtak ki annak a kötetnek az előszavában, amely 1939 novemberében jelent meg a Singer és Wolfner kiadó gondozásában.

A reprezentatív, műbőrkötésű bordó album címoldalán egyetlen név, a könyv főszereplőjének (egyben ünnepelt címzettjének) neve szerepelt. A 300 oldalas hozsannázást Horthy Miklós kormányzó fehér lovas budapesti bevonulásának huszadik évfordulójára időzítették, írók, történészek és politikusok kezdtek méltatásversenybe, ki tudja magasztalásban túlszárnyalni a másikat. Idézett mondataival Herczeg kétségkívül magasra tette a lécet, írótársnője, Gulácsy Irén és a kormányzó bizalmasának számító Kállay Miklós (a későbbi miniszterelnök) csak azzal tudott tromfolni, hogy Horthy jelentőségét az első „nemzeti királyhoz”, Hunyadi Mátyáshoz hasonlította.

A több mint félszáz (a maga idején kitűnő nyomdai minőségű) fényképpel illusztrált, 14 pengős árával olcsónak mondható díszalbum és a Műcsarnokban a megjelenéssel szinte egy időben megnyílt, fantáziadús címűnek aligha titulálható tárlat csupán előhírnöke volt egy majd negyed éven át zajló ünnepségsorozatnak. A hathetes, „Vitéz nagybányai Horthy Miklós húszéves kormányzását megünneplő kiállítás” akár még visszafogottnak is volt mondható: a 619 műalkotásból csupán hármon, egy életnagyságú festményen, egy mellszobron és egy domborművön tűnt fel az ünnepelt alakja. S talán még az 1940. február 19-i napilapok címoldalára került „levélváltás” után is akadtak olyanok, akik a kormányzó kirívó szerénységére következtettek.

„Kedves gróf Teleki! Március elsején lesz húsz éve annak, hogy a nemzet képviselete megválasztott Magyarország kormányzójává. Miután valószínűnek tartom, hogy lesznek, akik erről a napról meg akarnak emlékezni, nagyon kérem, hogy mindenki mindennemű ünnepléstől eltekinteni szíveskedjék. (...) Szívesen látom az évfordulón a miniszterelnököt, akivel úgyis jóformán naponta van átbeszélni valónk. Az ő szerencsekívánataiban jutnak majd kifejezésre mindazoknak a jókívánságai, akik az évforduló alkalmából reám gondolnak. Ma komoly időket élünk, amidőn mindnyájan együtt örülünk és együtt bánkódunk szótlanul is. Most nincs helye ünneplésnek!”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. ősz számában olvasható.