A Stasi a besúgó és az áldozat emlékezetében
2011. június 28. 13:48
Szokatlan megközelítéssel vizsgálja az egykori keletnémet titkosrendőrség szerepét egy német történész: Dorothee Wierling az áldozatok visszaemlékezésein keresztül kívánja rekonstruálni az egykoron rettegett Stasi német társadalomra gyakorolt hatását.
Dorothee Wierling német társadalomtörténész tanulmányában a keletnémet államvédelmi hatóság emlékezetét vizsgálja személyes visszaemlékezéseken keresztül. Megközelítése egyedi, mert a Stasi történetével foglalkozó munkák magára a hatalmi szervezetre, és nem annak társadalmi hatásaira összpontosítanak. Wierling azonban az áldozatok és a szervezet munkatársainak visszaemlékezései alapján különböző elbeszélési mintákat állít fel.
Elsődleges elbeszélői mintaként a hallgatást jelöli meg a kutató. A Stasival kapcsolatba hozható emlékek eltitkolásának okai három csoportba oszthatók: az egykori keletnémet polgárok vagy azért hallgatnak, mert nem kerültek kapcsolatba az államvédelemmel, vagy éppenséggel annak aktív része voltak, illetve megalázott áldozatokként szégyenérzetet éreznek. Egy másik, egykori NDK polgárok visszaemlékezéseiben felbukkanó mintára jellemző, hogy a Stasit mint egy mindenhol jelenlévő, titokzatos szervet határozzák meg.
A többi elbeszélési móddal ellentétben a harmadik esetben az állami erőszakszervezetet egy az NDK részét képező, szükséges hivatalként határozzák meg, amely a mindennapi élet része. Így tekint az egykori hivatalra az egykori Stasi-munkatársak jelentős része is, akik „normalizálni” akarják a keletnémet állampárt pajzsaként szolgáló szervezet tevékenységét. Szerintük a Stasi tevékenysége szükséges volt, a megfigyelés nem egyes egyéneket célzott, hanem általánosabb folyamatokról akart képet alkotni, mint például a termelés, fel akarta kutatni és meg akarta szüntetni a társadalmi elégedetlenség okait, illetve tájákoztatta az NDK vezetőit az ország reális helyzetéről.
Az egyik legérdekesebb és egyben a Stasi belső összefüggéseit leginkább sejtető elbeszélői minta az állami erőszakszervezetet egy családhoz hasonlítja: az államvédelmi szerv ily módon való leírása leginkább a szervezet olyan tagjainál figyelhető megy, akik családilag is kötődtek a keletnémet állampárthoz, vagy annak „pajzsához”.Wierling szerint a szervezet famíliának tekintése a Stasi dolgozók önképének gyakori eleme volt.
A megfigyeltek és áldozatok jelentős részére jellemző elbeszélési minta a kitartásra és a Stasi kijátszására helyezi a hangsúlyt; az egykori áldozatok itt mindig megjelölnek egy lelki, vagy társadalmi forrást, ami segítette őket az államvédelmi szervezet legyőzésében.
Egy másik, eltérő elbeszélési mód a Stasit, mint halálos ellenfélként határozza meg. Wierling szerint a személyes visszaemlékezések fontos forrásszerepe van, mert ha a Stasi-jelentésekkel együtt vizsgáljuk őket, akkor képet adhatnak a pártállam erőszakszervezetének társadalmi hatásairól.
A német történész tanulmánya fontos lehet a magyar viszonylatban – a Kádár-korszak ügynökmúltjának tekintetében – is, mert mind a két szocialista blokkba tartozó országban hasonló mechanizmusok szerint működtek az államvédelmi szervek.
A cikk a Betekintő legújabb számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
