Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Változatos volt a rómaiak étrendje

2011. június 16. 08:26 The Daily Telegraph

Pelefélék, tengeri sün és friss füge – így nézhetett ki egy római átlagpolgár menüje – derült ki a brit régészek ásatásaiból.

<

A régészek valóságos kincsesbányára leltek egy herculaneumi, a Vezúv kitörése következtében megsemmisült lakóház alatt. A szennyvízelvezető rendszer tartályából 800 zsáknyi lelet gyűlt össze, benne bronzérmék, értékes kövek, csontból készült hajtű, valamint egy Merkúr isten képével díszített aranyfülbevaló.

Az emberi ürülék alapos vizsgálatából kiderült, hogy a háromemeletes épület 150 középosztálybeli és alacsony rangú tagja sokkal változatosabban táplálkozott, mint azt gondoltuk volna. Gyakran ettek halat, tengeri sünt, diót, tojást, olivát, amelynek bogyóját ráadásul tüzelésre is használták.

Minden lakóház konyhája és illemhelye össze volt kötve a tartállyal, ahova törött tányérok, poharak és használati tárgyak kerültek. Ezt teljesen véletlenül fedezték fel a régészek, akik éppen azon a megoldáson törték a fejüket, hogy miként lehetne megvédeni az ókori várost az áradásoktól. A római British School régészeti intézet immáron egy évtizede folytat ásatásokat a Nápolyi-öbölben. A kutatást egyébként 15 millió dollárral a Hewlett-Packard társalapítójának legidősebb fia, David Packard amerikai milliárdos támogatja.

„Amit találtunk, az egy káprázatos pillanatfelvétel arról, hogyan festett a rómaiak konyhája, az edényektől kezdve az üvegeken át a törött tányérokig” – nyilatkozta Andrew Wallace-Hadrill, a Herculaneum Conservation Project vezetője. „Meglepő a szerves anyagokkal kapcsolatban, hogy a rómaiak milyen változatosan táplálkoztak. Még peleféléket is ettek – szellemes megoldást alkalmaztak, az erre a célra használt edényekben hizlalták fel őket” – tette hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Változatos volt a rómaiak étrendje

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra