Leprás volt a bizánci kardtól elesett középkori harcos
2011. április 12. 10:11
Olaszország középső részén egy leprában elhunyt középkori harcos földi maradványait találták meg, akit a társadalmi szokásoktól eltérően nem tagadtak ki, hanem többi társaihoz hasonlóan megadták neki a végtisztességet.
A baktériumfertőzés okozta ősi lepra tanulmányozásától a kutatók a kór fejlődésének megismerését várják. A leletek segítségével ráadásul a 6-8. század között élt félnomád emberek harcmodorába is betekintést nyerhetünk – adott reményének hangot Mauro Rubini, az olaszországi Foggia Egyetem kutatója. A háborús sebekkel pedig, amelyek sebészi kezelésére bizonyítékok is vannak, a középkori orvostudomány lehetőségeire világíthatnak rá.
„Ismerték a háború művészetét – de a háborús sebek gyógyításának művészetét is” – nyilatkozta Rubini. A közép-olasz Campobasso városa közelében található Campochiaro temetőjét 500 és 700 között használták a területet irányításuk alá vonó lombardok, akik az avarokkal álltak szövetségben. Állandó településre utaló nyomokat nem találtak a régészek, ezért a temetőt feltehetően egy a bizánci hadsereget feltartóztatni hivatott katonai előretolt állás miatt létesítették.
Eddig 234 sír tártak fel, köztük olyanokat is, ahol az emberi csontvázak mellett lócsontok is előkerültek. A lovakkal való temetkezés szokása Szibériából, Mongóliából és a közép-ázsiai térségből ered, s az avarok voltak azok, akik ezt a rituálét magukkal hozták Itáliába – fejtegette Rubini, aki kollégájával, Paola Zaioval három esettanulmányt tett közzé a Journal of Archaeological Science című folyóiratban.
Az első férfi 55 éves korában hunyt el, halálának oka ismeretlen. Azt azonban tudni véli a kutatópáros, hogy mi az, amit biztosan túlélt a harcos: a férfi fejét egy bizánci buzogánnyal érte ütés, amely hat centiméteres lyukat vájt a koponyájában. A katonán később középkori „agyműtétet” végeztek, a férfi azonban túlélte a beavatkozást, a csont pedig még azelőtt összeforrt, hogy a férfi meghalt volna.
A második katona az elsőhöz hasonlóan szintén sérülést szenvedett, de a bizánci harci balta okozta sebesülésbe ő se halt bele. Nem volt ilyen szerencsés a harmadik vizsgált személy: csontjain olyan elváltozások voltak, amit a Hansen-kór, más néven lepra okozott. A leprásokat régen kiűzték a társadalomból, a két népcsoport, az avarok és a lombardok azonban a jelek szerint sokkal toleránsabbak voltak a betegekkel, a fertőzöttet ugyanis a többi halott közé temették. „Az avar társadalom katonailag nagyon rugalmatlan volt, bizonyos esetekben mindenkit – egészségeset, beteget egyaránt – csatába hívtak. Valószínűleg ez a férfi is leprás lehetett, aki a bizánci hadak ellen vesztette életét” – fogalmazott Rubini.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
