Kényelem és luxus a Bastille-ban

2010. november 30. 09:31

A „Bastille, avagy a pokoli lakóház” című tárlat a régi rend igazságtalanságait szimbolizáló épületének széleskörű bemutatására törekszik. A börtön írásos emlékeit a Bastille lerombolása után a foglyok árkokba hajították, majd kilenc évvel később a fegyvertörténeti részleg munkatársa gyűjtötte össze őket, az elkövetkező évszázadokban azonban kevés figyelmet szenteltek eme fontos kordokumentumoknak.

A kiállítás úttörő abban a tekintetben, hogy a kiállított tárgyak és írásos emlékek segítségével egy sokkal átfogóbb képet kaphatunk a Bastille falai között élő foglyok életéről – mindenesetre sokkal pontosabbat, mint amely a forradalmi propaganda jóvoltából kialakult az emberekben.

Az olyan magas rangú börtönlakók, mint amilyen Voltaire és de Sade márki esete – lakosztállyal, saját bútorokkal, látogatókkal és ebédekkel – arra engednek következtetni, hogy a Bastille korántsem volt annyira rideg és puritán, ahogyan azt a forradalomban látták-láttatták.

A Bastille-ban még az alsóbb osztályokból származó foglyok – például a hugenották – is sokkal nagyobb kényelemben éltek, mint a többi elítélt Párizs más börtöneiben. Mindenkinek saját cellája volt, egyszerre pedig csak ötven elítéltet tartottak fogva, ezért nem volt rá jellemző az a káosz és mocsok, amely a többi párizsi fogdában tanyát vert.

A foglyokat a király titkos utasítása alapján küldték a Bastille-ba, mindenfajta tárgyalás és magyarázat nélkül. Az emberek nem rablásért vagy gyilkosságért ültek a Bastille-ban, hanem a társadalmi rend megzavarása miatt csukták be őket. Voltak köztük protestánsok, homoszexuálisok, prostituáltak, árulók, s minden olyan személy, aki rosszat mondott a királyra, vagy a királyság intézménye ellen szónokolt – ezért a legtöbbjük író, kiadó és könyvkereskedő volt.

A szabad mozgást korlátozták, a külvilággal való kapcsolattartást pedig szigorúan kontrollálták, ezért a foglyok zsebkendőikkel kommunikáltak egymással. „A titok az a szó, amellyel a legjobban lehet körülírni a Bastille-t. A börtönből szabadult foglyoknak írásban kellett nyilatkozatot tenniük, hogy egy szót sem szólnak arról, mi folyik a Bastille-ban és az emberek min mennek keresztül” – mondta a kiállítás kurátora.

Az egyik forrás egy halálos beteg protestáns asszony történetét meséli el, akinek megengedték, hogy lánya is elkísérje a börtönbe. A lány nem mondta meg az asszony őrzőinek, hogy mennyire beteg az édesanyja, ugyanakkor elárulta: soha se fog áttérni a katolikus hitre. Amikor az asszony meghalt, a lányt nem engedték el, majd évekkel később egy kolostorba küldték.

Ez a nagyfokú titokzatosság volt az, amely az épületet a lerombolásig körüllengte. 1789. július 14-én nyolcezer ember ostromolta meg a börtönt, de a hatalmas mennyiségű fegyver mellett csak hét foglyot találtak – őket szabadon engedték, kiszórták az iratokat, megölték a kormányzót, majd másnap megkezdték az épület lebontását.