Dekódolták a Neander-völgyiek érzelmeit

2010. október 11. 10:49 The Daily Telegraph, MTI

A régészek megtalálták olyan agyi fejlődési rendellenességgel született gyermek földi maradványait, akit nem hagytak sorsára, s a gondoskodásnak köszönhetően 5-6 éves koráig élt. Előkerült egy olyan Neander-völgyiférfi csontváza is, aki sorvadt felső végtaggal, deformált lábbal, egyik szemére vakon élt, társai mintegy húsz évig gondoskodtak róla.

A Yorki Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról a Time and Mind című folyóiratban számoltak be, és arról könyvet is írtak, régészeti leleteket vizsgáltak, hogy kiderítsék, mikor is alakultak ki az érzelmek távoli őseinkben. Az általuk kidolgozott négylépcsős modell szerint a humán empátia első megnyilvánulásai körülbelül hatmillió évvel ezelőttre tehetők, amikor az ember és a csimpánzok közös őse időnként "megsegítette" társait.

A második szakasz 1,8 millió évvel ezelőtt indult, amikor a Homo erectus (felegyenesedett ember) cselekedeteit az érzelmek és a racionális gondolatok ötvözete kezdte irányítani. Gondozták beteg társaikat, s az, ahogy bántak az elhunytak földi maradványaival, arra utal, hogy gyászolták eltávozott szeretteiket.

A harmadik fázis Európában ötszázezer és negyvenezer évvel ezelőtti periódusra tehető, amikor az olyan korai emberfélék, mint a Homo heidelbergensis (heidelbergi ember) és a Homo neanderthalensis képviselőiben mélyen meggyökereződött a társaik iránti elkötelezettség. A közösen vadászó és javaikat egymással megosztó korai közösségek magukra utaltsága az egymás iránti elkötelezettséghez vezetett.

A yorki kutatók szerint a negyedik szakasz kezdete 120 ezer évvel ezelőttre tehető, amikor a modern ember kiterjesztette az együttérzést az idegenekre, az állatokra, de érzelmeket táplált tárgyak vagy elvont eszmék iránt is. "Az együttérzés a legalapvetőbb emberi érzelem: a közöttünk lévő kapocs, cselekedeteink mozgatórúgója, de egyben törékeny, megfoghatatlan" - fogalmazott a kutatásokat irányító Penny Spikins.