Mint minden nemzeti sorsfordulót, úgy sajátos glória övezi 1848-1849-et is, ami sokakkal elfeledteti, hogy nem csupán heroikus dolgok estek meg e két év alatt. „A banalitások az élet ritmusa” – jegyezte le (tegyük hozzá: teljes joggal) Szabó Dezső. Jelen írás olvasója e gondolatot szem előtt tartva ismerhet meg néhány olyan női sorsot, amelyet nehéz lenne sablonos formák szorításában értelmezni. Ám nem is ez a célunk, ezért nem is Jókai Mór Plankenhorst Alfonzine-jához hasonlítható, az író szándéka szerint egyértelműen kategorizálható nők emlékét idézzük meg.

Számosan nem úgy élték meg a két év eseményeit, ahogyan azt az utókor látni akarja. Nem csak hazafiak és honleányok, valamint „galád árulók” napjai peregtek le az idő rokkáján ekkor sem. Ki gondolná például, hogy 1848-ban és 1849 nyarán több vendég kereste fel az ország egyik legnevesebb fürdőhelyét, Balatonfüredet, mint az 1840-es vagy 1850-es években bármikor? Pedig így volt, sokan igyekeztek meghúzni magukat a fürdőn a vészterhes időkben – és ahogy az üzlet szelleme diktálja, ahol nagy a kereslet, ott nő a kínálat is. Így esett, hogy 1848-ban annyi prostituált bukkant fel Füreden, mint korábban soha, pedig régi hagyomány volt, hogy nyaranta Pest-Budáról a Balatonhoz özönlöttek a kéjnők, kihasználva a fürdőidény nyújtotta lehetőségeket. Halász Imre kutatásai nyomán tudjuk, hogy 1849-ben a balatonfüredi polgári biztos arra kapott utasítást: szükség esetén akár karhatalommal is, de Füredről a prostituáltakat a szomszédos Arácsra telepítse át. Tudniillik a férjes asszonyok nem hajlandók a fürdőre menni, mivel a „kujtorgó szabad személyek az utczán garázdálkodnak”.

 

Kéjleányok és férjükkel a Balatonnál nyaraló úrinők – előbbiek neve immár elveszett a történelem viharában, utóbbiaké részben feltárható a fennmaradt források, például a Horváth-ház vendégnévsora alapján. Ha nem is mindenben, egy dologban párhuzamot lehet vonni köztük: a forradalom és szabadságharc idején aligha a nemzetért és a szabadságért dobogott a szívük. Lássunk néhány konkrét példát is, amikor egy-egy nő „normaszegő” módon viselte magát a forradalom és szabadságharc idején vagy közvetlenül azután, saját akaratából, avagy a körülmények kedvezőtlen alakulta folytán. 1849. október 10-én például az aradi vár pincéjében adott életet harmadik gyermekének, Etelkának a soproni származású báró Baumgarten Mária, Pighetti (Pikéthy) Károlyné. Férje, akihez három hónapos terhesen ment hozzá, honvédtiszt volt, Pikéthy Gusztáv honvéd vezérőrnagy testvére. A házasság boldogtalan volt, de Mari, akinek csak 36 év adatott az életből, másik két gyermekét már férjétől szülte; egyiküket a fent vázolt körülmények közepette. Ez a leány lett később Császár Elemér irodalomtörténész édesanyja, akinek Edit leánya később Mályusz Elemér történészhez ment feleségül.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. ősz számában olvasható.