Alighanem igaza van Bob Ballard tengerészparancsnoknak, óceonográfusnak, térképrajzolónak és felfedezőnek, amikor azt mondja: „A tengerek és az óceánok mélye többet rejt a múltunkról, mint a világ összes múzeuma együttvéve.” Már csak számszakilag is: a Föld kétharmada víz, s a legfrissebb adatok sem merészkednek tíz százalék fölé a megismerés–feltárás viszonylatában. Kinézünk, mondjuk, egy barcelonai tengerparti villa erkélyén, s csak azt látjuk, hogy előttünk minden kék. És még jóval azon túl is.

Ha ekkor visszamehetnénk az időben úgy ötszáz-hatszáz évet, vajon mit látnánk ugyanitt? Megannyi induló, csatát vívó, szétlőtt, váratlan vihartól kettétört és elsüllyedt hajót; aranyat, fűszert, bort rejtő ládikókat, jajveszékelő kereskedőket, kevély katonákat? Úgy ám. Ám amíg partok szegélye mentén itt-ott fölfedezhető néhány száz és száz hajó, ezer és ezer kincs, nem utolsósorban néhány, víz pusztította város, addig „beljebb”, a végtelen mélység és sötétség térségére már nincs rálátásunk; hacsak, persze, nem vagyunk valami nagy expedíció tagjai, mint például Ballard, aki 1985-ben négykilométeres mélységben megtalálta az Atlanti-óceán legnevesebb hajójának roncsát. A Titanicét.

 

És akkor most képzeljük el, mit érezhetett emberünk a találkozás felfoghatatlanul és megismételhetetlenül lenyűgöző pillanatában. Ugye? Aztán vegyük hozzá gyermekkori álmainkat: ki buszsofőr, ki balerina, ki hotdogárus akart lenni, meg természetesen víz alatti kutató. A Szalóky K. Attila vezette Octopus csoportot, kell-e mondani, az utóbbi típusú kollégák alkotják: 1995 óta tevékenykednek és tárnak, fedeznek fel ezt-azt, hol letűnt várost, hol rabszolgaszállító hajót „embertelen mennyiségű emberi maradvánnyal”. Az időközben hírnévre szert tett egyesület csodás leletekkel gazdagította a világörökség kulturális hagytékait, Romániától Dél-Afrikán át Brazíliáig kutatva az elsüllyedt világ titkai után.

Itt van mindjárt a görög kolóniák által időszámításunk előtt 670 körül alapított, később a Római Birodalom részévé vált Callatis városa, amely kiemelten fontos kikötő és kereskedelmi központ volt a VI. század végéig, amíg egy földrengés elpusztította a települést, annak hozzávetőleg négyötödét a Fekete-tenger mélyére süllyesztve. A területen ma a Román Haditengerészet kikötője fekszik: felhúzásához munkások anno (leletromboló) markolókkal estek neki. Ennek ellenére maradt ott „matéria” bőséggel, így az Octopus által az ókori kikötő bejáratánál felfedezett, 2000 éve elsüllyedt hajóroncs, továbbá egy komplett utca. A műszeres felderítés alkalmával több ókori kikötőhely, épületmaradvány és utcarészlet helyének pontos helyzetét, fekvését sikerült „belőni”; a terület teljes feltárási terve az expedíció korábbi mérései alapján készült.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. ősz számában olvasható.