Tovább éltek az emberek a nagy gazdasági világválság alatt

2010. január 7. 08:26 Bartek Dániel

A „nagy depresszió” idején az Egyesült Államokban közel 13 millió állampolgár vált munkanélkülivé. Az 1929. október 24-i tőzsdekrach (a „fekete csütörtök”) korábban soha nem tapasztalt mély válságba sodorta a világgazdaságot. Nyolcvan év távlatából visszatekintve azonban úgy tűnik, az összeomlás az amerikaiak számára – amellett, hogy hosszú távon kikényszerítette a gazdaság alapvető szerkezeti átalakítását, s ezzel közvetve a „jóléti állam” modelljének felépítését – egészségügyi szempontból bizonyos átmeneti előnyökkel is együtt járt.

A közelmúltban a Michigani Egyetem két társadalomtudósa, José Tapia Granados és Ana Diez Roux kutatásai során szembesült az első hallásra igen meglepő ténnyel, miszerint az amerikai lakosság körében a válság legsúlyosabb éveiben, 1930 és 1933 között, a halandósági ráta a korábbiakhoz képest valamelyest visszaesett. A megállapítást minden korosztályra érvényesnek találták, vagyis az összlakosságra vonatkozóan az említett években nőtt a várható élettartam. A statisztika szerint a halálesetek közül egyedül az öngyilkosságok száma emelkedett észrevehetően. (Közismert, hogy a váratlan krízis hatására a Wall Streeten legtöbbet vesztő bankárok, spekulánsok közül sokan végső elkeseredésükben a halálba menekültek.)



A meglepő felfedezés egyik racionális magyarázata az lehet, hogy a vizsgált korban egy fejlődő, ereje teljében lévő gazdaság a foglalkoztatottak többsége számára – egészségügyi vonatkozásban – egyre növekvő megterhelést is jelentett. A 20. század első felében ugyanis a munka- és az ehhez kapcsolódó egészségvédelemnek még korántsem tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget, mint napjainkban, s ennek gyakori következményei voltak a különböző megbetegedések és balesetek.

Ezenkívül a kutatók hangsúlyozták az állandó és időnként már krónikussá váló stressz szerepét, valamint a folyamatos műszakváltásokból eredő alvási nehézségeket, amelyek közvetett módon szintén hozzájárulhattak a növekvő gazdasági teljesítménnyel együtt járó nagyobb halandósághoz. Mindehhez képest a világválság alatt munkanélkülivé vált tömegek hosszabb időre mentesültek e kártékony hatások alól, s mondhatni „egészségesebb”, stresszmentes életmódot folytattak.

Emellett az idősebb korosztály esetében tapasztalható élettartam-növekedést Granados és Roux egyéb társadalomlélektani tényezőkkel, az erősebb családi összetartozás-tudattal és ebből következően a körültekintőbb idősgondozással indokolta.

Mindezek ellenére a legtöbben továbbra is érvényesnek tekintik azt a közkeletű megállapítást, miszerint egy erős gazdaság hosszú távon mindenképpen egészségesebb társadalmat eredményez. A várható élettartam 30-as évek elején tapasztalt növekedése így végső soron inkább csak szociológiai kuriózumként, pusztán rövidtávon ható jelenségként értékelendő. De ki tudja? Talán napjaink gazdasági válsága is tartogat számunkra ehhez hasonló "előnyöket".