Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kevesebben halhattak meg a drezdai bombázásban

2008. október 3. 09:07

A Drezda elleni 1945-ös szövetséges légitámadásban, és az azt követő tűzviharban alig 25 ezren haltak meg, azaz jóval kevesebben, mint ahogy azt korábban feltételezték - állítja egy német történészbizottság.

<

A tucatnyi szakértőből, egyetemi professzorokból, levéltárosokból és hadtörténészekből álló testület szerdán négyévi munka eredményét tette le az asztalra: szerintük a korábban gondolt 135 ezer helyett csupán 18 ezer áldozata volt a támadásnak. Ez azért sem meglepő, mert szerintük a korabeli rendőrségi feljegyzések és nyilvántartások is csak 25 ezer áldozattal számoltak.

A kutatócsoport 800 iratfolyóméternyi levéltári anyagot vizsgált át, és a szemtanúk tucatjaival készítettek interjúkat. Emellett újra megvizsgálták az összes korabeli, a légitámadásokról, és a mentési munkálatokról készített jelentést is. Ennek alapján mostanra biztos, hogy bár a bombázás hatalmas káoszt okozott, az újjáépítés, és a halottak eltakarítása példás rendben folyt.

Az áldozatok számáról azóta folyik a vita, mióta 1945. február 13-14-én a szövetséges repülőgépek légitámadást hajtottak végre a német város ellen. Egyesek 135 ezerre vagy még ennél is többre becsülték a halálos áldozatok számát, Frederick Taylor brit történész azonban már 2005-ös könyvében 25-40 ezer fővel számolt. A halálos áldozatok számával elsőként a náci propaganda kezdett játszadozni: ők 200 ezerre becsülték a halottak számát, amit az NDK már finomított, és ők csak 35 ezer emberről beszéltek.



A nagyfokú civil halálos áldozattal járó támadás, és a több évszázados városközpont pusztulása évtizedek óta vita tárgyát képezi: egyesek szerint ugyanis a szövetségesek bosszúból bombázták porig a szinte csak civilekkel teli várost, több kísérleti fegyvert is letesztelve. A neonácik a támadást a mai napig „bombázásos holokausztnak” nevezik, és az ő számításik szerint fél- egymillió ember halt meg a városban. Szerintük a légitámadás elrendelésével Anglia és az Egyesült Államok szándékos tömeggyilkosságot hajtott végre.

A most felállított történész-bizottság is ennek a vitának az eredménye: a 2004-ben hatalomra jutott szélsőjobb erők a szászországi törvényhozásban döntöttek egy vizsgálótestület felállításáról. A szakemberek ennek alapján láttak munkához, és állapították meg a most bemutatott számokat. A kutatásnak azonban nincs vége, és a végleges adatokat egy év múlva mutatják be.

Arról korábban már mi is beszámoltunk, hogy a nácik mindvégig tudhattak a Drezda ellen készülő attakról, ám semmit nem tettek ennek elhárítása érdekében. Sőt: a korábban felállított légvédelmi ágyúkat is elvitték, hogy azokat a közeledő szovjet hadsereg ellen használják fel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kevesebben halhattak meg a drezdai bombázásban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra