Elárverezték az öngyilkos roham túlélőjének beszámolóját

2008. november 11. 09:56 Maurovich Horvat Lajos

Abban, hogy a brit-francia-török csapatok bevették Szevasztopolt, és végül saját területén legyőzték az orosz hadsereget, döntő szerepe volt a sokkal korszerűbb utánpótlásnak. Az orosz hadvezetés éppen erre akart csapást mérni, amikor parancsot adott a balaklavai kikötő elfoglalására. Az orosz hadseregnek sikerült túljutnia a török állásokon, de a balaklavai völgyből nem tudtak kitörni a brit-francia csapatok ellenállása miatt. Itt került sor arra a könnyűlovas rohamra, amelyben a 16 éves James Olley is részt vett, és később a háború egyik legemlékezetesebb eseményévé vált.

Miután a brit nehézlovasság visszaverte az orosz előrenyomulást, Raglan tábornok a könnyűlovassággal akarta megakadályozni, hogy a visszavonuló oroszok magukkal vigyék a brit állásokból a fegyvereket. A domb másik oldalán állomásozó könnyűlovasság azonban semmit sem látott a történtekből, így Lucan altábornagy, a könnyűlovasok parancsnoka, nem tudott az elvonuló orosz egységekről sem. Lucan a parancsot kézbesítő Nolan kapitánytól kérdezte meg, hogy a tábornok melyik orosz csapatra gondolt, aki tévesen a völgy túloldalán állomásozó hadtestre mutatott. Hogy ezt miért tette, sosem derült ki, mivel a rohamban ő is az életét vesztette. Akárhogyis, Lucannak fel kellett volna, hogy tűnjön a megfelelő fedezet hiánya, ami teljesen ellentmondott a kor hadászati szokásainak.

Mindezt jól látta a pár métere álló Olley is, aki néhány perccel később elindult a többi lovassal. A 673 ember könnyű célpontjává vált az orosz tüzérségnek, amely eleinte azt hitte, hogy az angolok részegek, és azért lendültek támadásba. James Olley a kéziratban leírja, hogyan jutott el az orosz állásokig, ahol előszőr karddal a koponyáját vágták be, majd pedig kilőtték a bal szemét. A britek bevették az állásokat, de a távolabb állomásozó orosz tüzérség visszavonulásra kényszerítette őket. A lovasság hatalmas veszteségeket szenvedett: 156-an haltak meg, és James Olley-val együtt 122-en sebesültek meg vagy estek fogságba. A véres események híre hamarosan eljutott Alfred Tennyson költőhöz (a későbbi lordhoz), aki a The Charge of the Light Brigade című versében állított emléket az egyszerre hősies és tragikus rohamnak. Az eseményekről később több film is készült.

James Olley túlélte a háborút, de Angliába visszatérve eleinte nem kapott túl sok megbecsülést. Koldulásból élt Norfolk utcáin, egészen addig, amíg megmentője – egy helyi bíró, H. M. Robinson – felfigyelt a nyakában lógó táblára, és később egy cikkben kérte a közvéleményt a hős megsegítésére. Ezt követően támogatást kapott, és lovasedzőként dolgozott. 82 évesen, 1920-ban halt meg a roham utolsó túlélőjeként.