Emlékezet és valóság - a magyar politika vezéralakjai a világháborúban
2005. május 30. 15:15 Hajdu Tibor
<
Tisza István
A legkülönösebb Tisza esete, miután ő nem védekezhetett (és talán méltatlannak is tartotta volna ezt magához), a fő felelős személyét azonban mégsem lehetett megkerülni. A számos Tisza-apológiát több okból sem tekinthetjük igazán őszintének. Tisza pártja megbukott a háborúval, annyira, hogy a Horthy-rendszer vezető politikusai kevés kivétellel nem Tisza hívei közül kerültek ki. A mérsékelt 48-as vagy a néppárti ellenzékhez tartoztak vagy olyan munkapártiak voltak, akiknek eszmeisége (pl. Teleki Pálé) közelebb állt az egykori ellenzékéhez. Tehát megtehették volna Tiszát bűnbaknak, ő azonban mártírrá magasztosult és ízléstelen lett volna azt hangoztatni, hogy övé a fő felelősség. Az apologetikus irodalom (és még mai epigonjai is) tehát a következő módszert választotta: hallgatott Tisza személyes felelősségéről, amelyet ma leginkább IV. Károly különbéke-politikájának elutasításában, a német Durchhalten vállalásában látnék és belekapaszkodtak abba a ténybe, hogy Tisza két hétig kételyeit hangoztatta Szerbia megtámadását illetően.Tiszának ezt az álláspontját vagy inkább az elhatározás halogatását nem az magyarázza, hogy háború-ellenes lett volna, hanem mint lelkiismeretes kormányfő érezte a felelősség súlyát, ő volt döntési helyzetben, tudta, ha ő beadja a derekát, nincs megállás. Ebben azonban az erőviszonyok mérlegelése vezette - ha elvben ellenzi a háborút, lemond a miniszterelnökségről és bevonul ezredéhez.
Tisza döntését a háború mellett két fő tényező motiválta: az egyik a német császár, aki nemcsak teljes támogatást ígért, de kifejezetten követelte a gyors cselekvést, másrészt annak a tudata, hogy a történelmi Magyarország léte forog kockán. 48 és 67 óta mindenki tudta, hogy a nemzetiségek egy része kifelé gravitál és külső segítségre vár, de erről 1918 előtt nem illett beszélni, Trianon után viszont ennek elismerése megkérdőjelezte volna a revíziós politikát.
A vezető politikusok, ha Tiszához hasonlóan kételyekkel is, elfogadták és támogatták 1914-ben a háborút, később azonban egy részük hajlott volna a kompromisszumos békére. Tisza és kormánya azonban ezt mereven elutasította, Tisza mártírhalála után pedig felháborodást kelthetett volna, ha Wekerle vagy Andrássy és más legitimisták rá hárítják a felelősséget. Helyesen állapítja meg Romsics Gergely nemrég megjelent tanulmányában, hogy az utókor narratívjában Tisza és Károlyi alakja jelképes, `metaforikus jelentésre tett szert`, `összeürítették mindazokat a tulajdonságokat, amelyekkel a szerzők az egyes rendszereket felruházni kívánták, és a róluk adott jellemzések számos esetben erkölcsrajzba 'fordultak át', azaz egy klasszikus mintákat idéző morális invektívába. Az eljárásból következően Tisza és Károlyi képe életnagyságnál nagyobbra nőtt...`
Hozzátenném: Károlyi és Tisza hívei előadásában az összeomlást megelőző évtized mintegy kettejük párviadalaként jelenik meg, noha Károlyi Tiszához hasonló súlyú kihívóvá csak 1917-1918-ban vált. Tisza igazi ellenfele vagy másfél évtizeden át ifjabb Andrássy Gyula volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
