Harminc éve ért véget a vietnámi háború

2005. április 29. 09:45

A távol-keleti országban a II. világháborús japán megszállás után, 1945. szeptember 2-án kiáltották ki a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, amelynek Ho Chi Minh lett az elnöke. Szeptember 23-án a francia csapatok ismét megszállták Saigont, majd 1946 decemberében kitört az első indokínai háború, melynek során a franciák 1949-ben Bao Dai császárt állították a megszállt déli területek élére. A VDK csapatai szovjet és kínai támogatással (amelyet a későbbi szovjet-kínai viszály a konfliktus további szakaszaiban ugyan befolyásolt, de a két szocialista nagyhatalom valamelyikére, időnként mindkettőre a VDK bizton számíthatott) hét hadjáratot vezettek a megszállók ellen. A népi hadsereg, a Viet Minh egységei 1954. május 7-én döntő győzelmet arattak Dien Bien Phunál. A franciák 16 ezer embert vesztettek, a francia gyarmati hatalom végleg vereséget szenvedett Indokínában.

1954 júliusában Genfben Franciaország aláírta az Indokína-szerződést, amelyben elismerte Vietnam függetlenségét, az indokínai államok szuverenitását és megkötötték a békét. A 17. északi szélességi foknál demarkációs vonalat hoztak létre, az országot ideiglenesen kettéosztották a kommunista vezetésű északra és a Bao Dai által kormányzott délre. A szerződés alapján 1956-ig választásokat kellett volna tartani és egyesíteni a két országrészt. Ezt azonban a délen mind nagyobb befolyást szerző Egyesült Államok megakadályozta, s Dél-Vietnamban kikiáltották a köztársaságot, amelynek élére Ngo Dinh Diem került. 1960-ban megalakult a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front (DNFF), amely 1961 közepén megkezdte a partizánharcot Diem rendszere ellen. A déli elnököt 1963-ban meggyilkolták, s ezután számos vezető váltotta egymást a Saigonban, 1965-től Ky tábornok, majd 1967-től Nguyen Van Thieu lett az államfő.

Az amerikaiak, akiknek tanácsadói már 1954-től jelen voltak, 1961-62-ben vitték első nagyobb harci egységüket Vietnamba, de egyelőre nem vetették be teljes haderejüket. Az 1964 augusztus 2-i az úgynevezett tonkini incidens (három észak-vietnami őrnaszád állítólag megtámadott egy amerikai rombolót a Tonkini-öbölben) után az Egyesült Államok légitámadásokat indított Észak-Vietnam ellen, majd augusztus 7-én a Kongresszus szabad kezet adott Lyndon B. Johnson elnöknek a haderő bevetésére. Az amerikai katonák létszáma 1964-68 között 25 ezerről 525 ezerre nőtt (a háború idején összesen több mint két és félmillió katona szolgált itt), de sem napalmmal, sem a legkorszerűbb fegyverekkel nem tudták megtörni a vietnami nép ellenállását.

Az 1968. februári Tet-offenzíva után Washington tárgyalásokra kényszerült, amiben a nemzetközi közvélemény nyomása is jelentősen közrejátszott. Hatalmas felháborodást keltett az 1968 márciusában My Laiban rendezett vérfürdő, s az egyre növekvő veszteségek miatt mind jobban erősödtek az egyesült államokbeli háborúellenes tüntetések.

Az amerikai-észak-vietnami béketárgyalások 1968. május 13-án kezdődtek Párizsban, a megbeszélésekbe később bevonták a DNFF és a saigoni kormány képviselőit is. Az amerikai kormány beszüntette Észak-Vietnam bombázását, de a harcok közben tovább folytak. Az 1969-ben hivatalba lépett Richard Nixon elnök az amerikai jelenlét csökkentésére törekedett, közben a háború átterjedt Laoszra és Kambodzsára is. Az Egyesült Államok "vietnamizálással" próbálkozott, azaz helyi csapatokkal akarta kiváltani sajátjait. Az északiak újabb sikereire Washington fokozott légitámadásokkal, a kikötők elaknásításával válaszolt.

Az elszenvedett légi- és szárazföldi veszteségek, melyek a vietnami háború hevességéhez képest élőerőben csekélyek, az amerikai közvélemény tűrőképességéhez képest azonban nagyok voltak, a hazai és a nemzetközi tiltakozás végül a háború befejezésére kényszerítették az Egyesült Államokat. 1973. január 27-én Párizsban a két fél békeegyezményt (fegyverszüneti megállapodást) kötött, amely a külföldi csapatok kivonását, a harcok befejezését és a tárgyalásos rendezést írta elő. Az amerikai csapatok március 29-én elhagyták Vietnamot.

Délen Thieu elnök egyre keményebb módszerekkel kormányzott, uralma ellen 1974 végére tömegtüntetések törtek ki. Az északiak decemberben nagy offenzívát indítottak és néhány hónap alatt az egész országot elfoglalták. Thieu elnök 1975. április 21-én lemondott és Tajvanra menekült, a vietnami háború 1975. április 30-án Saigon feltétel nélküli kapitulációjával ért véget.  1976 júliusában a két országrész Vietnami Szocialista Köztársaság néven egyesült.

A háború szomorú mérlege: az Egyesült Államok tíz év alatt 58 ezer katonát vesztett, a költségek 135 milliárd dollárt tettek ki, a vietnami katonai és polgári áldozatok száma több millióra rúgott, az anyagi kár felmérhetetlen volt, a kommunista uralom elől legalább félmillió vietnami menekült el. A vietnami háború az Egyesült Államok történelmének első veresége volt, amelynek traumáját az amerikaiak máig sem tudták igazán feldolgozni.

(Múlt-kor/Panoráma)