Az 1848. évi áprilisi törvények közül a jobbágyfelszabadítást és az úrbéri viszonyok megszüntetését kimondó törvény részleteinek végrehajtására nem kerülhetett sor. Az 1853. március 2-án kiadott császári nyílt parancs kimondta az úrbéri kapcsolatokból származó `jogok, járandóságok és kötelezettségek` megszűntét. Elismerte, hogy az úrbéres földek állami kárpótlás mellett a paraszt tulajdonába mennek át (ez kb. 10,2 millió katasztrális hold területet érintett). Rendelkezett az úrbéres telki állományhoz nem tartozó ún. maradványföldek ügyéről. (Azon földekről, amelyek a Mária Terézia-féle úrbéri összeírásokban nem szerepeltek ugyan, de parasztkézen voltak, s utána a jobbágy földesurának rendes úrbéri járandóságot fizetett. Ez összesen 1,4 millió kat. hold.) E nagy kiterjedésű valójában ugyancsak jobbágyföldet, a paraszt már nem kapta meg, csak ha saját erejéből megváltotta. A 19. században a jobbágyok egyre szaporodó mértékben birtokoltak eredetileg uradalmi területeket, illetve eredetileg a földesúr majorságához tartozott földeket (irtványokat, szőlőhegyeket). A majorsági zsellérek most a kezükön lévő földek után járó szolgáltatásokat megválthatták. De a szerződés - amennyiben csak meghatározott időre szólt - lejártával a földet a földesúr akár vissza is vehette. A megváltás terhét ez esetben is a jobbágynak magának kellett viselnie (kb. 100 ezer kat. hold). A pátens nem ismerte el az országgyűlés 1848. szeptemberi határozatát, amely úgy rendelkezett, hogy a majorsági szőlőket állami kárpótlás mellett a parasztok kapják (400 ezer hold); megváltásuk lehetőségét és feltételeit is a földesúr akaratától tette függővé. A pátens nagy jelentőségű, a polgári agrárfejlődést előrevivő rendelkezése volt az erdők és legelők kötelező elkülönítése. 1848 előtt az erdőt és a legelőt a földesúr és jobbágyai többnyire közösen használták. Az állattenyésztés és a húspiac kiterjedése kiélezte a földesúr és a jobbágy közti érdekkülönbségeket már 1848 előtt is. A pátens most alapjában a parasztok javára rendelkezett: a volt úrbéres jobbágy annyi legelőt kapott, amennyi elegendő a korábban is legeltetett állatállomány eltartásához, illetve annyi erdőt, amennyiből a korábban is kitermelt mennyiségű fához juthatott.