A liberális reformmozgalom erősödésével a kormányzat meggyőződésévé vált, hogy Magyarországon kiterjedt forradalmi szervezkedés létezik, melyet egy európai központból irányítanak. Az összeesküvés fejének Wesselényi Miklóst tekintették. Célját Magyarországnak a birodalomtól való elszakításában látták. Mivel bizonyítékkal nem rendelkeztek (nem is rendelkezhettek), más vádakkal indítottak politikai pereket. Ezek egyrészt a megfélemlítést, másrészt az ellenzék vezetőinek a közéletből való eltávolítását célozták. Az első célpont Wesselényi volt, aki ellen egyszerre két per is indult. Erdélyben azzal a váddal, hogy cenzori engedély nélkül kinyomatta az országgyűlési napló néhány ívét. Magyarországon az 1834. december 9-i szatmári vármegyegyűlésen, az örökváltság mellett tartott beszédéért, a kormányt bíráló kifejezéseiért hűtlenség vádjával indult eljárás ellene. Perét az ellenzék a szólásszabadság megsértésének tekintette. A feudális perrendnek megfelelő lassúsággal haladó per 4 év múlva, 1839-ben jutott el az ítélethirdetésig. A hűtlenséget nem lehetett bizonyítani, ennek ellenére 3 év börtönre ítélték Wesselényit. Két hónapnyi raboskodás után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1840-ben, a politikai perek elítéltjeinek adott amnesztia után tért haza. A per elérte egyik fő célját: az ellenzéki vezért kikapcsolta a politikai életből.