Újra felállítják a hatvan éve elhunyt Radnóti szobrát Borban

2004. november 9. 11:30

2001 őszén ismeretlen tettesek lefűrészelték talapzatáról a Radnóti Miklóst viharkabátban ábrázoló, csaknem két méter magas, 600 kilogramm súlyú szobrot majd egy színesfém öntödébe szállították a Bori-tó partjáról.

A Magyar Szó című újvidéki lap írása nyomán a Vajdasági Magyar Szövetség kezdeményezte a szobor újraállítását, melynek három másik példánya Mohácson, Salgótarjánban és a németországi Überlingenben található.

A 12 millió forintos helyreállítás keretében elkészülő új Varga Imre alkotta szobor a város kapujánál, a helyi egészségház előtti téren kap helyet.

1909. május 5-én született Budapesten emancipált, vallástalan zsidó családban. Születésekor meghalt anyja és ikertestvére, s 11 éves volt, mikor apja is elhunyt. Nagybátyja nevelte fel, aki jövőjét a textiliparban képzelte el. 1927-ben kereskedelmi érettségit tett, majd a reichenbergi (libereci) textilipari szakiskolában tanult, Csehszlovákiában. 1928-1930 közt nagybátyja cégénél dolgozott.

1928-ban részt vett a Kortárs című folyóirat szerkesztésében, 1930-ban jelent meg első verseskötete, a Pogány köszöntő. A szegedi egyetem magyar-francia szakán Sík Sándor lett a professzora. Részt vett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának alapításában, Buday Györggyel, Ortutay Gyulával és Hont Ferenccel falukutató utakat s kulturális programokat szerveztek a munkásotthonban. Kapcsolatba került az illegális kommunista párttal, de nem lépett be, bírálta is őket, többek között József Attila elmarasztalása miatt.

1931-ben elkobozták kötetét, az Újmódi pásztorok énekét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolc napra ítélték, ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. 1932-ben, majd 1937-ben és 1939-ben eljutott Párizsba. Az Írók Nemzetközi Egyesülésének kongresszusán Heinrich Mannt, Brechtet, Nerudát és Malraux-t hallgatta. 1934-ben bölcsész, egy év múlva magyar-francia szakos tanári oklevelet szerzett Szegeden, Kaffka Margitról írt disszertációt. Származása miatt nem kapott katedrát, magánórák adásából, fordításból élt. 1934-ben vette feleségül múzsáját, Gyarmati Fannit. 1935-ben a 12 fiatal költőt bemutató Korunk antológiát szerkesztette. A Nyugat munkatársa volt, 1937-ban Baumgarten-díjat kapott.

1936-ban tette közzé a fordulópontként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt című kötetét. 1937-ben jelent meg a Meredek út. Kötetcímei is a kor történetét fejezik ki. 1940-ben adta ki az Ikrek hava című prózai írását gyermekkoráról és Válogatott verseit. 1940-ben három hónapig Szamosveresmarton, 1942 őszétől Erdélyben, majd a hatvani cukorgyárban volt munkaszolgálatos, 1943 nyarán barátai közbenjárására felmentették. A cenzúra megakadályozta számos versének közlését, főleg fordításai jelentek meg: La Fontaine meséi, s Orpheus nyomában címmel kisebb műfordítások.

1944 májusában ismét behívták. A szerbiai Bor melletti lágerben írta utolsó eklogáit, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az Á la recherche... című remekműveit. A költészet erejébe s fennmaradásába vetett hite az "erőltetett menet" közben is képessé tette a négy Razglednica megírására: "Így végzed hát te is" - állapítja meg higgadtan. Gyalogmenetben hajtották közel két hónap alatt a Győr melletti Abdáig, ahol a keretlegények 21 társával együtt, mint járóképtelent agyonlőtték. Utolsó verseit kabátzsebében, a "Bori noteszban" találták meg exhumálásakor. Az általa szerkesztett Tajtékos ég kötet e versekkel kiegészítve 1946-ban jelent meg.

Első szabadversei a lázadó expresszionista hangján szólaltak meg, későbbi, klasszikus formájú darabjai mind több társadalmi kérdést vetnek fel, s tiltakoznak az elnyomás ellen. A nácizmus hatalomra jutásától lírája elkomorul, haláltudat járja át. Két verse Lorca meggyilkolásáról emlékezik, előrevetítve saját végét. Elpusztult barátai, Dési Huber István és Bálint György emlékére is verset ír.

Szerelmi költészete páratlan hitvesi líra, a Tétova ódától a makacsul hazatérni akaró s a szerelem éltető erejét kifejező Levél a hitveshez című versig. Az eklogákban, e római stílusú pásztori költeményekben és más darabokban is otthont, nyugalmat, alkotói lehetőséget keres, miközben tudja, hogy mindez nem adatik meg neki. E versek, köztük a Töredék, döbbenetes képek egy szörnyű korról, melyben nemzedéke élt. Amikor saját szavát már erőtlennek érzi, az Ótestamentum prófétáinak hangján szól a rémségekről.

Az antikoktól a kortársakig fordított, elsősorban rokonnak érzett szerzőket, így Apollinaire-t. Babitsról, Füst Milánról, Szabó Lőrincről írt tanulmányokat, prózájából kiemelkedik az Ikrek hava, ebben korai emlékeinek, ikertestvére halálának, árvaságának ad hangot. 1937-től 1943-ig vezetett Naplójában élete eseményeiről, környezetéről, irodalomról ír, ez alkotás-lélektani dokumentum is.

Radnóti Miklós nem érezte magát zsidónak, őseinek Kazinczyt és Aranyt vallotta. Sík Sándor hatására 1943-ban katolizált, s teljesen azonosult a magyarsággal, az országgal: "nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország" - írta. Gyilkosai azonban zsidónak tartották, halála zsidó halál volt, úgy pusztult el, mint többszázezernyi sorstársa. Utolsó nagy versei a magyar líra egyik csúcspontját jelentik, de egyetemes érvényűek is. Korát senki sem jellemezte jobban nála: "Oly korban éltem én e földön, / mikor az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra". Síron túli üzenete mégis optimista: "...egyszer béke lesz. / Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!"

 
(Panoráma - Fábri Ferenc)