Az európai integrációs folyamat és a szuverenitás története - 2
2004. október 18. 11:32 Kovács Gabriella
A társadalmi szerződés elméletei
A nemzetközi jog fokozatos térnyerésével a korábbi felfogások lassan kiegészültek a társadalmi szerződés elméleteivel, és megszülettek az állami hatalomgyakorlás leírásai. Hobbes, Locke, Hume és Rousseau teóriái egyrészt az állam eredetéről vallott nézetek alapján különböztethetőek meg (a Bodin-Althusius ellentétpár analógiájaként), másrészt az állam hatalmának kiterjesztése, a hatásköri megosztások alapján lehet csoportosítani őket. Ezek az elméletek az európai integrálódást a biztonság érdekében tartják elképzelhetőnek, de az államhatalmi attribútumokon nem tudtak túllépni.
Thomas Hobbes természetjoga túllépett a pozitivizmuson, szerinte, az állam az egyének és az uralkodó közötti szerződéssel jön létre a béke biztosításának érdekében. Elképzelésében a polgárok az abszolút hatalmú uralkodóra ruháznak át bizonyos jogokat, amivel az államhatalom korlátlanná, elidegeníthetetlenné, oszthatatlanná válik egy felbonthatatlan jogviszonyban. Az államok integrációjában szintén a hatalom egy kézben való koncentrálását képzelte el. Az uralkodó/állam szuverenitása az állam azon igénye, hogy a hatalmat belső és külső korlátozás nélkül gyakorolja, a közjó és az ország gyarapodása érdekében. "A választott király nem szuverén uralkodó, hanem a szuverenitás szolgálója".
John Locke viszont elutasította az állam korlátlan szuverenitását, és egy államszövetségben is hatalom szétválasztását javasolta. Szerinte a természeti állapotban az emberek szabadsága és egyenlősége érvényesül, és a mindenkire kiterjedő természettörvények megtiltják mások szabadságának és birtokának károsítását, megsemmisítését. Locke társadalmi szerződés-elméletében az államhatalom számára kötelező a természetjog betartása, viszont a törvényt megsértők ellen az állam lép fel jogszabályok útján szabályozott módon. A polgári kormányzás a funkciók szétválasztásával valósul meg: megosztotta a hatalmat, és a végrehajtó hatalmat alárendelte a törvényhozó hatalomnak. A parlamenti képviselettel így biztosította az egyéni szabadságot. Az államhatalom nem korlátlan, és ha megszegi a természetjogot, akkor a népnek jogában áll - akár erőszakos eszközök alkalmazásával is - az állami berendezkedés megváltoztatása.
David Hume tovább ment elméletében: elutasította a természetjogi és társadalmi szerződés-elméleteket, felvetette a legitimáció problémáját, mint az emberi engedelmesség kérdését. Szerinte az állam eredete a tulajdon védelmére szolgáló jogrend szükségességére vezethető vissza. Az egyes ember elfogadja ezt a jogrendet olyan pragmatikus megfontolásból, hogy az egyes ember életében jelentkező hátrányokat a társadalmi életben kompenzálja a béke és a biztonság haszna. Az állami rend stabilitásának feltétele a hatáskörök világos kijelölése, és ezt az integrációknak is szem előtt kell tartaniuk.
Rousseau a természetjogot elutasítva folytatta a hobbes-i abszolutista, "une et indivisible" (egységes és oszthatatlan), szuverén-felfogást. Szerinte az egyes emberek a közakaratnak ("volonté générale") vetik alá magukat, és ez garantálja szabadságukat és egyenlőségüket. Ez a közakarat nyilvánul meg a törvényekben, és az államok kötelessége a közakarat - azaz a törvények - érvényesítése, ellenkező esetben az uralkodót erőszakos eszközökkel meg kell dönteni. A közjót szolgáló emberi törvényekkel, amelyek az állami berendezkedés alapját alkotják, feloldotta az állami és népszuverenitás közötti ellentmondást is. Az állam és a nép/nemzet közt kötött társadalmi szerződés a döntéshozatali eljárásról szól, a nép főhatalmát közvetlenül a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmi ágakban gyakorolja. A népszuverenitás ad legitimációt , és a többség hatalmát, szabad döntéseit jeleníti meg, aminek engedelmeskedni kell. Az államhatalomban a "citoyen" szabadságának ilymódon való megtestesülése ellentétes a nemzeti szuverenitást - a természetes közösséghez tartozást - feladó egységes Európa víziójával. "Ma már nincsenek többé franciák, németek, spanyolok, s bármit mondjanak, még angolok sem, csak európaiak vannak. Mindenütt ugyanazok az ízlések, ugyanazok a szenvedélyek, egyazon erkölcsök, egyazon szokások, melyeknek egyáltalán nincs sajátos nemzeti arculatuk, semmi, ami egy sajátos nemzeti intézményhez kötné őket ." Az európai békét, elviekben, egy komplex (vallási, kereskedelmi) föderáció biztosítaná, ami azonban az eltérő nemzeti érdekek miatt nem megvalósítható .
Charles-Luis de Secondat Montesquieu a korabeli angol viszonyok megfigyelése alapján feladta elődjeinek a szuverenitást korlátlan jogként leíró abszolutista nyelvét, mivel a szabadságot nem a természeti állapotból vezeti le, és az attól elválaszthatatlan szuverenitás korlátlanságát is vitatja. A hatalmat - elsőként - elválaszthatóként ábrázolta eredetétől, céljától, s a vele rendelkezőtől, és csak a hatalom működését, hatását kutatja. A hatalomgyakorlást hatalmi ágakra osztotta. A végrehajtást uralkodói, kormányzati hatáskörben tartotta, viszont a locke-i koncepciótól eltérően a képviselőtestületet megkülönböztette a néptől. A nép annyiban szuverén, hogy képes jól megválasztani saját képviselőit, de dönteni nem tud, azaz a képviselet visszatartja a népet a cselekvésre irányuló határozatok meghozatalától. E két hatalmi ág közötti egyensúlyt keresve a végső döntés meghozatalát nem egy személyhez vagy szervhez kötötte, hanem a hatalmi ágak közötti kompromisszumhoz. A hatalmi ágak szétválasztásával arra világított rá, hogy számára a politikai probléma központi eleme a hatalom és a szabadságot biztosító jog ellentéte (szemben Locke szabadságot megalapozó jogi kérdésével). A kölcsönösen ellenőrzött hatalmi rendszerben rejlik a polgárok szabadságának biztosítéka, amivel a szuverenitás doktrínájában rejlő kettősséget írja le: a semleges hatalom felette áll minden olyan érdeknek, amely megosztja az embereket és egymás ellen hangolja őket, ugyanakkor a békét kikényszerítő, egy kézben koncentrált hatalom megszűntével a polgárok akarata elleni háború veszélye is eliminálódik. Kormányzati elvvé tette a föderalizmust, mert a köztársaságok biztonságuk garantálása érdekében egyesülnek. Elképzelései a hatáskörök megosztásáról és a működőképes föderációról az európai egység helyett az amerikai alkotmányozási gyakorlatba épültek be.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
