Sztálini nemzetiség-politika, csecsen lázadás

2004. szeptember 21. 09:39

A rögeszmés diktátor megbízásából a szovjet titkosrendőrség (akkor éppen NKVD volt a neve) vezetője, Lavrentyij Berija adott utasítást a csecsenek (és ingusok) áttelepítésére Közép-Ázsiába. Az 1944 februárjában elkezdett tervszerű akcióval összesen félmillió csecsent és ingust deportáltak vagonokban Kazahsztánba és Kirgíziába. A kitelepítésnek ellenszegülőket a helyszínen agyonlőtték, ugyanígy tettek Berija pribékjei a hegyekbe menekülő szökevényekkel.

A kitelepítésnél nem számított a társadalmi státus: egyszerű parasztokat, munkásokat éppúgy bevagoníroztak, mint kulákokat és egyéb "osztályellenségeket" vagy helyi kommunistákat. Az utolsó szerelvény a csecsen és ingus pártfunkcionáriusokat szállította a "fényes jövő" felé.

Tízezren már a Közép-Ázsiába irányuló transzportot sem élték túl, ám a szenvedések kazah és kirgiz földön sem értek véget. A helyi hatóságok ellenségesen fogadták a jövevényeket, számos kolhoz nem volt hajlandó befogadni és foglalkoztatni őket. Az érkezés utáni első három évben a csecsenek közül további 100 ezer halt meg éhezés, fagy, betegségek következtében.

1941 és 1944 között Sztálin egymás után telepítette át a volgai németeket, a krími tatárokat, a meseteket, kalmüköket, balkárokat, kurdokat, csecseneket és ingusokat. Az indoklás minden esetben ugyanaz volt: szét kellett zúzni a náci ellenséggel kollaboráló "szabotőröket és kémeket". Vjacseszlav Molotov egykori külügyminiszter még a 70-es években sem átallotta ezzel a hajmeresztő érvvel igazolni a barbár intézkedéseket - mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak Jörg Baberowski, a berlini Humboldt Egyetem Kelet-Európa tanszékének professzora.

Pedig a bolsevik hatalom első évtizedében még viszonylag jól bántak a nemzetiségekkel. Az úgynevezett "korenyizacija" (őslakosokkal való feltöltés) politikája a kisebbségi népek kulturális felvirágzásához vezetett. A nemzeti köztársaságok és autonóm területek létrehozásával, nemzeti iskolák hálózatával, a helyi párt- és állami apparátus nemzetiségi káderekkel való feltöltésével Moszkva a nemzeti jelleget helyezte előtérbe Ukrajnától Tádzsikisztánig.

A 30-as évek elején, a kollektivizálás erőltetésével együtt járt a csecsenek nemzeti és vallási szokásainak kriminalizálása. Ezt ők a nemzeti sajátosságaik és életmódjuk elleni merényletnek tekintették, és heves ellenállást tanúsítottak. A szovjethatalom emiatt teljesen összeomlott Csecsenföldön. A Vörös Hadsereg a rebellisek elleni harcban repülőgépeket és gázbombákat vetett be. A II. világháború azután már csak ürügyet szolgáltatott a deportálásokhoz.

A sztálini terror fokozódása, a kirakatperek, a tömeges kivégzések és a gulágok megtöltése 10-20 évre elítélt ártatlan emberek millióival kiábrándította a Sztálin birodalmával szomszédos országok népeit a "szovjet modellből". A 30-as években parasztok ezrei szöktek át a terror elől a határokon. Ebből adódott, hogy Moszkva kémkedéssel gyanúsította a nemzetiségeket. A határokból "védőfalak" lettek, a határvidékekből pedig biztonsági zónák, melyekből ki kellett telepíteni a hatalom iránt nem lojális népcsoportokat.

(MTI Panoráma)