Kísérlet `nemzeti játékszín` létrehozására
2004. augusztus 13. 03:30
Szabolcs vármegye megyegyűlésének Nagykárolyba összehívott küldöttei azzal az utasítással ültek össze tanácskozásra, hogy országos méretű kezdeményezést indítsanak egy `nemzeti játékszín` érdekében. Felépítésére 400 ezer forint alaptőkével alapítványt kívántak létrehozni. A belépő összegét a nagyobb vagyonnal rendelkező személyek esetében 1000 forintban állapították meg, míg a kisebb jövedelműektől mindössze évi 50 forint befizetését szerették volna elérni. A szándéknyilatkozatot 44 személy látta el kézjegyével, közöttük olyanok, mint báró Podmaniczky József, a nemzeti színház gondolatának lelkes pártfogója, Kazinczy Ferenc, Berzeviczy Gergely, valamint a magyarországi színjátszás olyan lelkes támogatói, mint báró Wesselényi Miklós, gróf Rhédei Lajos, gróf Festetics György és báró Vay Miklós. A vármegye körlevélben tette közzé az alapítvány tervét, melyhez azonban, csalódásukra, a többi vármegye nem csatlakozott hasonló lelkesedéssel. Mindössze Szatmár és Pest vármegye reagált. Az ügy iránti általános közömbösségben feltehetően közrejátszott a magyar jakobinus mozgalom tagjainak letartóztatása is. 1795. január 13-án, a Helytartótanács be is tiltotta a gyűjtési akciót.